Emelkedéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,29 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 33 666,28 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a BÉT végig a pozitív tartományban mozgott, ami elsősorban az OTP-nek volt köszönhető, amely 1,5 százalékos pluszban tudta zárni a napot.
A Mol 50 forinttal, 0,23 százalékkal 21 950 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,53 százalékkal 8285 forintra nőtt, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 490 forintot ért, forgalma 987,2 millió forint volt.
A Richter-papírok 35 forinttal, 0,50 százalékkal 6915 forintra gyengültek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el. A BUMIX 2076,71 ponton zárt szerdán, ez 15,80 pontos, 0,77 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak, a takarmánykukorica júliusra továbbra is tonnánként 44 000 forintba, a repce pedig augusztusra továbbra is tonnánként 105 000 forintba kerül.


