Jelentősen emelkedhet az olajár
A két nagy kitermelő nyilatkozata alapján a program egészen 2018 márciusáig is fennállhat, amely a piac számára kisebb meglepetést jelentett. A szaúdi és az orosz olajminiszter korábban úgy nyilatkoztak, hogy 2017 év végéig tolhatják ki a jelenlegi folyamatot – hívta fel a figyelmet az Equilor reggeli elemzése.
Az OPEC május 25-én ülésezik Bécsben, ahol hivatalosan is dönthetnek a program sorsáról. A WTI olaj ára megközelítette a 49 dolláros szintet, ezzel pedig nagyrészt ledolgozta a májusban látott esését.
Az Olajexportáló országok Szervezete (Organization of the Petroleum Exporting Countries OPEC) idén januártól határozta el, hogy napi 1,8 millió hordóval visszafogja a kitermelést, hogy nyomást gyakoroljon a kőolaj világpiaci árára, amely 2015-ben és 2016-ban huzamosabb ideig 50 dollár alatt volt hordónként.


