Folytatódhat az Apple menetelése
Az Apple pont egy évvel korábban jelentett 13 év után először bevételcsökkentést, így ennek a jelentésnek nagy tétje lesz. A Financial Times konszenzus 5-6 százalékos bevétel növekedéssel számol év/év alapon, ez pedig azt jelenti, hogy a cég iPhone értékesítései 52-53 millió darabra emelkedhettek a tavalyi 51,2 millió darabról. A bruttó eredményhányad is kiemelt figyelmet fog kapni – olvasható az Equilor reggeli elemzésében.
Az Apple a legutóbbi gyorsjelentésénél közölte, hogy a márciusi negyedévükben a marzs 38-39 százalék körül alakulhat, ettől jobb eredmény nagyban javíthatja a hangulatot. A másik oldalon azonban negatív meglepetést okozhat a kínai piac teljesítménye. Az iPhone 7 sikere is mértékelt lehetett a negyedévben, az eladások közel 20 százalékkal eshettek vissza a stratégiai piacon.
Szinte már természetesnek vehető az Apple negyedévenkénti osztalékemelésre, melyre ismét sor kerülhet. A kedvező befektetői hangulat fenntartásához elengedhetetlennek a következő negyedévre vonatkozó előrejelzések, ezen kívül a következő iPhone-nal kapcsolatban is számíthatunk részletekre.