Pénz- és tőkepiac

Lakáshitelek: a biztonságra játszanak a háztartások

Változatlanul emelkedik a lakáshitelek iránt érdeklődő ügyfelek száma, miközben az új szerződések többségét már éven túl fix kamattal kötik a háztartások. Az első négy hónapban egyharmadával nőtt a piac az egy évvel korábbihoz képest.

Továbbra is lendületes emelkedést mutat a magyarországi lakáshitelpiac, az új igénylők egyre nagyobb számban választják a több évig – akár a futamidő végéig – fix törlesztésű lakáshiteleket – áll a BankRáció.hu közleményében.

A szolgáltató adatai szerint az idén január és június közepe között 65 százalékkal nőtt éves összevetésben a lakáshitelek iránt érdeklődők száma: a lakáshitel-kalkulációkat végző érdeklődők többsége a 10-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshiteleket is megnézi, ami azt mutatja, hogy fontos számukra a kiszámíthatóság.

Érdemes online összehasonlítást végezni a döntés előtt. Fotós: Kallus György

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője szerint a lakáshitelpiac növekedése részben az alacsonyabb kamatoknak köszönhető, illetve annak, hogy a nettó fizetések emelkedése miatt sok háztartás pénzügyi mozgástere jelentősen bővült. Mindemellett – tette hozzá – azért óvatosak is a háztartások, ezt mutatja, hogy a 10-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek egyre nagyobb teret nyernek.

A BankRáció.hu fix lakáshitelekről készített elemzése szerint a 10 éves futamidejű lakáshitelek közül a legkedvezőbbek havi törlesztője 102-105 ezer forint, a visszafizetendő összeg 12,2-13 millió forintra rúg. A 15 éveseknél 80-82 ezer forintra jön ki a havi törlesztés, a teljes összeg 14,5-15 millió forint. A 20 éveseknél a havi kiadás fixen 66-69 ezer forint, összesen 16-17 millió forintot kell a banknál hagyni. „Bár a 10 éves lakáshiteleknél magasabb a havi összeg, de összességében kevesebb kamatot kell fizetni, így a visszafizetendő összeg is jóval alacsonyabb. Ezzel együtt körültekintően kell futamidőt és hitelösszeget választaniuk az igénylőknek, mert a lakáshitel hosszú távú elköteleződést jelent. Érdemes emellett az összes bank ajánlatát átnézni online hitelkalkulátorok segítségével, mert a különbségek jelentősek. A BankRáció.hu elemzésében szereplő 10, 15 és 20 éves lakáshitelek között vannak, amelyek a legkedvezőbbekhez képest akár 4-5 millió forinttal nagyobb kiadást eredményeznek az igénylők számára” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A lakáshitelek piacán a jegybank statisztikái szerint is igen jelentős és stabil a növekedés. Az MNB adatai szerint 2017 első négy hónapjában 168,6 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a háztartások, ami bő egyharmadával haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A nyári hónapokban tovább emelkedhet a kihelyezett új hitelek száma, és meghaladhatja a havi 50 milliárd forintot, amire a pénzügyi válság óta nem akadt példa.

fix kamat kamatozás lakáshitel
Kapcsolódó cikkek