Pénz- és tőkepiac

Mélyebbre csúszott a gyógyszergyártó

A nap végére elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, és a hazai börze is elvesztette a lendületét.

A nap végére elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető indexek többsége lefelé vette az irányt és negatív tartományban fejezték be a napot. Annak ellenére, hogy a tengerentúli börzék jó hangulatban nyitottak, a Dow Jones napközben még történelmi csúcsra is emelkedett. Délutánra a hazai börze is elvesztette a lendületét, így a BUX az átlagostól elmaradó, 8,3 milliárd forintos forgalom mellett gyakorlatilag a múlt pénteki záróértékén maradt. A vezető papírok közül az OTP 0,6 százalékkal, a Mol 0,5 százalékkal drágult.

Forrás: MW

A nap vesztese ismét a Richter volt, a gyógyszeripari papírok közel 1,5 százalékot vesztettek értékükből, de a Magyar Telekom ára is több mint fél százalékot zuhant. Erősödött viszont a forint: a dollárral szembeni, 257-hez közeli árfolyamon utoljára 2014 végén járt, az euróval szembeni 304,3-es árfolyamon tavaly októberben volt legutóbb a magyar deviza. Pedig az euró is erősödött, a nap végére 1,18 fölé emelkedett a dollárral szembeni jegyzés. Az olaj ára nagyot esett amiatt, hogy a Reuters felmérése szerint nőtt az OPEC-államok júliusi kitermelése.

Európa BÉT Richter tőzsdék
Kapcsolódó cikkek