Ellenállt a nyomásnak a hazai börze
Kilógott a sorból tegnap a magyar piac: miközben Európa nagy részén súlyos veszteségeket szenvedtek a részvények, a Budapesti Értéktőzsde indexe stagnálásközeli teljesítménnyel fejezte be a napot, 12,6 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chipek közül csak a Mol drágult, igaz, jelentősen: 1,9 százalékkal. Az OTP kurzusa 0,9, a Richteré 0,8, a Magyar Telekomé pedig 0,4 százalékkal csökkent.
A Duna House közölte, hogy a TakarékBanktól 150 millió forint hitelt kapott a cég leányvállalata, a Pusztakúti 12. Kft. A hitelt a Forest Hill lakópark folyamatban lévő kivitelezésére fordítják. A társaság árfolyama 0,5 százalékkal 3720 forintra emelkedett, szerény, 1,2 millió forintos forgalom mellett.
Tegnap kereskedtek először Frankfurtban a Varta akkumulátor- és elemgyártó részvényeivel. Az első üzleteket 24,25 eurón kötötték, ami 39 százalékkal magasabb érték az IPO során kialakult árnál, igaz, zárásra 20,1 euróig csúszott vissza a jegyzés. Lapzártánk környékén a WTI olaj ára 1 százalékkal, 51,5 dollárra esett, az arany 0,5 százalékkal drágult unciánként 1290 dollárra.


