A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,67 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 37 923,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a magyar piac a nyitás után kicsit csökkenni kezdett, majd zárásra visszatért a nyitó szintre. A négy blue chip közül csak a Mol ára esett.
A forint árfolyama megtapadt kicsivel 311 felett, ugyanazt az utat követve, mint a BUX: a nyitás után kis forinterősödés jött, majd utána újból gyengülés. Megjegyezte, augusztus végétől sokat gyengült a magyar fizetőeszköz, akkor még 302 forint volt az euróval szemben. Úgy vélte, ezután oldalazás vagy kisebb forinterősödés jöhet.
A vezető nyugat-európai tőzsdék vegyesen zártak, a londoni és a párizsi index csökkenéssel, a frankfurti index pluszban fejezte be a napot. A New York-i tőzsdén vegyesen nyitottak a főbb indexek.
A Mol 32 forinttal, 1,06 százalékkal 2990 forintra gyengült, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 65 forinttal, 0,64 százalékkal 10 215 forintra erősödtek, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,83 százalékkal 484 forintra nőtt, forgalma 214,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 26 forinttal, 0,39 százalékkal 6706 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3067,33 ponton zárt szerdán, ez 8,22 pontos, 0,27 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában nem változott a takarmánykukorica ára, novemberre tonnánként 44 600 forint maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.