Az előzetes adatok szerint a hatszáz legnagyobb európai vállalat teljesítményét tükröző páneurópai index, az EuroStoxx 600 0,30 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,23 százalékkal csökkent.
A nap vesztesei az egészségügyi vállalatok, valamint az utazáshoz és szabadidős tevékenységhez kapcsolódó cégek, mindkét szektor almutatója több mint 1 százalékkal csökkent.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,30 ponttal emelkedett, gyakorlatilag stagnált. A frankfurti DAX-index 0,08 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal, a madridi IBEX-35 mutató pedig 0,43 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,13 százalékkal, 3613,71 pontra nőtt.
A kisebb tőzsdék azonban szinte kivétel nélkül veszteségben zártak: Athénban 0,32, Zürichben 0,57, Lisszabonban 0,40, Brüsszelben 0,17, Bécsben 0,11, Stockholmban 0,67, Varsóban pedig 1,01 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.
A hoteleket, kávézókat és éttermeket üzemeltető brit csoport, a Whitbread árfolyama közel 5 százalékkal csökkent annak következményeként, hogy gyorsjelentésében a legfontosabb üzletágából, a Premier Inn néven futó brit szállodahálózatból származó bevételei növekedési ütemének meredek lassulásáról számolt be.
A Saipem olasz olajipari szolgáltató a harmadik negyedévben újra nyereséget (53 millió eurót) termelt, aminek hatására 10,82 százalékos nyereségben zárt az árfolyama a milánói tőzsdén.
A svéd Saab hadiipari konszern 4,07 százalékos pluszban zárt a stockholmi tőzsdén, mivel az elemzők által vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be gyorsjelentésében.
A nyugat-európai tőzsdék zárása körül New Yorkban a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,84 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,31 százalékos, az S&P 500-as pedig 0,23 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,1764 dollárt adtak kora este, 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,26 százalékkal, 1277,60 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben emelkedik. A Brent 42 centtel, 57,79 dollárra, a WTI pedig 26 centtel, 52,16 dollárra drágult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.