BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra törnek a régiós bankok

Az eurózónáét jócskán felülmúlja a közép-európai térség gazdasági növekedése, a belső fogyasztás stabil, hamarosan a pénzintézeti marzsok is nőhetnek.

Rengeteget profitált a pénzintézeti szektor az Európai Unió keleti felében az utóbbi évek stabil gazdasági növekedéséből. Így nem csoda, hogy 2015 óta most a legjobb a térség bankjainak megítélése: a piaci környezet ideális, a gazdasági növekedés dinamikus, a kamatemelési várakozások pedig nagyobb marzzsal kecsegtetik a régió hitelintézeteit.

A lengyelországi bankok összevont nettó nyeresége az év első kilenc hónapjában 8 százalékkal lett magasabb, mint tavaly ugyanekkor, az ország két piacvezetője – a Pekao és a PKO – pedig közölte, hogy a teljes éves profitjuk is nagyobb lesz az előzetesen vártnál. Az elemzői várakozásoknál magasabb nyereséget publikált az elmúlt negyedévben a PKO, az OTP és a cseh Komercní Bank. A Pekao 2020-ra már évi 3 milliárd zloty nettó profittal kalkulál (836 millió dollár), a fő vetélytárs PKO-nak ez már idén sikerülhet – írja a Bloomberg.

Forrás: AFP

A Csehországban elkezdődött mo­netáris szigorításból az Erste és a Société Générale profitál, román szektortársaik pedig a gazdaság majdnem 9 százalékos növekedésének lehetnek a nyertesei. A szektor jó teljesítményét a hitelminősítők is követik, a lengyel pénzügyi intézmények értékelése pozitív, a banki részvények pedig történelmi csúcsokon vagy annak közelében vannak.

A P/BV mutatójuk (amely az egy részvényre jutó saját tőkét viszonyítja a részvény árához) kétéves csúcson, 1,44 ponton van, míg tavaly az év elején 1 pont volt az átlag. A lengyelországi bankokat követő index (WIG Bank) az idén 31 százalékkal került feljebb, míg a WIG 20 tőzsdeindex 28 százalékkal emelkedett 2017-ben.

A negyedik legnagyobb lengyel pénzintézetet, az mBankot vezető Cezary Stypulkowski szerint a kedvező piaci környezet felvásárlásokat is hozhat a térségben. Az már köztudott, hogy az OTP Szerbiában terjeszkedne, a Raiffeisen pedig annyira jól teljesít, hogy több helyről is vételi ajánlatot kapott lengyel érdekeltségének eladására. A régió gazdaságát tekintve Románia felülteljesítő, keleti szomszédunk GDP-je 8,8 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, emellett a lengyel és a cseh növekedés 5 százalékos, épp a duplája az eurozóna átlagának.

A Raiffeisen kutatási igazgatója, Gunter Deuber arról beszélt, hogy a térség országaiban stabil a belső fogyasztás, amit a bérek dinamikus növekedése támogat, míg a monetáris szigorítás óvatos a cseh, a lengyel és a román jegybankok részéről. Az állami beavatkozás kockázata is mérsékelt. Magyarországon a bankadót csökkentették, a devizahitelezést kivezették, a lengyel piacon pedig nem kötelezik a bankokat, hogy frank- vagy más devizaalapú jelzáloghitel-állományukat zlotyra konvertálják, csak ösztönzik őket erre a banki tőkekövetelmények szigorításával.

Az elemzők ugyanakkor koc­ká­zatosnak ítélik meg a nagy frank­hitel kitettséget: a német Commerzbank érdekeltségét, az mBank részvényeit a Bloomberg által megkérdezett elemzők közül csak egy ajánlotta vételre, míg tizenketten eladást javasoltak. A PKO frankhitelállománya szintén magas, az elemzők fele ajánlott eladást és tartást, s csak egyikük javasolta vételre a papírt. A Pekaót viszont a többség vételre ajánlja a befektetőknek.

Egymás után jönnek a felminősítések

A Dagong Global november 22-i közleménye alapján a hitelminősítő intézet az OTP Bank Nyrt.-hez BBB+ hosszú lejáratú és A-2 rövid lejáratú hitelminősítést rendelt. A kilátás stabil. A Fitch Ratings pedig az Erste Jelzálogbank Zrt. által kibocsátott jelzáloglevelek kilátását változtatta stabilról pozitívra, egyben megerősítette A– hitelminősítését. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.