A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 99,8 milliárd forintot, az előző heti négynapos kereskedési héten elért 59,27 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében rámutatott arra, hogy új csúcsot ért el a BUX-index a héten, a blue chipek árfolyamát nagymértékben a harmadik negyedéves jelentések mozgatták.
A nemzetközi befektetői hangulat a hét második felére elromlott, ez a magyar tőzsdén is éreztette hatását, ami részben az amerikai adóreform körüli vitával magyarázható – írja elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán délután tette közzé a legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvet, amiből nem derült ki új információ a további lehetséges lazító intézkedésekről – olvasható az Equilor elemzésében.
A Magyar Telekom harmadik negyedéves jelentése kellemes meglepetést hozott, a főbb eredménysorok felülmúlták a konszenzust.
Csütörtök hajnalban jelentett a Richter, az eredmények felülmúlták a várakozásokat, különösen az üzemi eredmény és az adózott eredmény. A Richter célárfolyamát a Jefferies 7890 forintra emelte a korábbi 7470 forintról.
Az OTP pénteki beszámolójával zárult a blue chipek jelentési szezonja, a bank eredménye felülmúlta, bevétele pedig hozta a piaci várakozásokat – hívta fel a figyelmet az Equilor elemzésében.
A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol 3,09 százalékkal erősödött a héten, a papír 3268 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 14,4 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 2,99 százalékkal erősödött, pénteken a kereskedést 483 forinton zárta, heti forgalma 2,83 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama 1,65 százalékkal erősödött a héten, pénteken 6920 forinton zárt a gyógyszergyári papír, a heti összforgalma 11,56 milliárd forint volt.
Az OTP-papír 5,85 százalékkal gyengült a héten, a banki papír 10 050 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma 35,14 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3710,47 ponton zárt pénteken, 150,12 ponttal, 3,89 százalékkal csökkent az előző héthez képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.