Mínuszban fejezte be a napot a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,65 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 39 962,72 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője az MTI-nek elmondta: az európai részvénypiacokon inkább negatív hangulatban zajlott a kereskedés és ez a BUX-indexre is rányomta a bélyegét.

A BÉT-en a vezető részvényeknek nagyon alacsony volt forgalma, a blue chipekhez képest a kisebb papírok iránt jóval nagyobb volt az érdeklődés. Mindez az elemző szerint összefügg azzal, hogy az amerikai részvénypiacok zárva tartottak csütörtökön a hálaadás napi ünnep miatt.
Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: az amerikai részvénypiac zárva tartása az európai vezető részvénypiacokra is kihatott. Hozzátette, hogy a magyar részvénypiacon a szerdai szinthez képest némi „lecsorgás” volt tapasztalható.
A Mol 43 forinttal, 1,31 százalékkal 3237 forintra csökkent, 360,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott 10 350 forintot ért, forgalmuk 980,1 millió forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 472 forintra erősödött, forgalma 94,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,14 százalékkal 7020 forintra esett, a részvények forgalma 647,1 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4022,20 ponton zárt csütörtökön, ez 9,38 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

