Felfüggesztették a Divinus Alapkezelő tevékenységét
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki a társaságra és kötelezte a jogszabályszerű működésre, illetve a kezelt befektetési alapok másik – azok kezelésére jogosult – alapkezelőnek történő átadására. Az érintett befektetési alapok befektetőit és befektetésüket az alapok kezelésének átadása nem érinti. A részbeni felfüggesztés az alapok átadásának, illetve a jogszabályszerű működés biztosításának igazolt teljesítéséig tart. A társaság súlya a tőkepiacon csekély – tette hozzá közleményében az MNB.
Több hiányosságot is feltárt az MNB
Az intézkedésekre azután került sor, hogy az MNB a hivatalból indított átfogó vizsgálata során megállapította:
a Divinus Alapkezelő a kollektív portfóliókezelési tevékenysége során több szempontból nem felelt meg a jelenlegi, valamint a potenciális jövőbeli befektetők védelmét biztosító garanciális jogi előírásoknak.
A jegybank közleménye szerint a társaság nem működtet megfelelő kockázatkezelési rendszert és nem rendelkezik olyan belső ellenőrzési mechanizmussal, amely biztosítaná, hogy az alapkezelő valamennyi működési területén megfeleljen a döntéseknek és az eljárásoknak. Emellett az alapkezelőnél a jogszabályi kötelezettségeinek ellenőrzésére hivatott állandó és hatékony megfelelőségi funkciót sem alakították ki.
Az MNB azt is megállapította, hogy a Divinus Alapkezelő nem dokumentálta a befektetési alapok kezelése során hozott befektetési döntéseit, megakadályozva ezzel azok utólagos jegybanki ellenőrizhetőségét.


