Indexkövető stratégiával a venezuelai tőzsdén lehetett (volna) ebben az évben a legnagyobbat keresni, a részleges államcsődben lévő ország mutatója ugyanis 4220 százalékkal emelkedett idén. Csakhogy külföldi befektetők alig vannak a venezuelai tőzsdén, elsősorban a politikai kockázatok, a devizakiviteli korlátozások és az óriási árfolyamkockázat miatt. Meglepő módon a számos problémával sújtott gazdaságban a börze tulajdonképpen normális menetben működik, talány azonban, valójában kik is kereskednek, a forgalom ugyanis rendre marginális. Venezuelához kapcsolódó certifikátot és opciós befektetést sem találni a nemzetközi tőzsdéken, így nincs könnyű dolga annak, aki erre a kockázatos terepre merészkedne.
Az ukrán–magyar határ két oldalán idén már nem cigarettacsempész-útvonalakról, hanem a kijevi tőzsdén rejlő remek lehetőségekről volt érdemes egyeztetni. Északkeleti szomszédunk tőzsdeindexe 70 százalékkal emelkedett, holott a gazdasága egyáltalán nincs topformában, a GDP 2,1 százalékkal bővült a harmadik negyedévben.
Kiugróan magas emelkedéssel zárt a mongol tőzsde 2017-ben, ahol az MSE Top 20 index 62 százalékkal került feljebb. Az emelkedés annak fényében meglepő igazán, hogy az ország GDP-je hat éve még 17 százalékos rekordnövekedést ért el, exporttermékeire (réz, szén) viszont azóta csökkenő kereslet mutatkozik, és visszaestek a külföldi befektetések is. Az idei évre vonatkozó kilátások is kedvezőtlenek voltak, a tavaly még stagnáló gazdaságot azonban, úgy tűnik, újra sikerült felpörgetni, a harmadik negyedév például 6,5 százalékos bővülést hozott. Az IMF októberben hitelt nyújtott az országnak, hogy megolajozza a fejlődési folyamatot.
A fentieken kívül további hét index emelkedett 25 százalékot meghaladó mértékben idén. A lett OMX Riga 35 százalékkal került feljebb, a kazah KASE pedig 59 százalékkal emelkedett. A mi régiónkat a lengyel tőzsde képviselte a legjobban, a WIG 20 idei 26 százalékos emelkedése a tizedik helyre volt elég a globális összehasonlításban. A globális vezető tőzsdeindexek közül a Dow Jones 24, az S&P 18, a Nasdaq 27 százalékkal emelkedett eddig. Az amerikai gazdaság kitűnő helyzetben van, növekedésének mértéke meghaladja a pénzromlásét, míg több fontos makrogazdasági mutató rég látott pozitív szintre ért.
Rendkívül rossz éve volt a katari tőzsdének, a QE indexe 18,6 százalékkal morzsolódott le eddig. Pedig Katar a világ leggazdagabb országai közé tartozik, de az ellene Szaúd-Arábia és szövetségesei által júniusban meghirdetett embargó miatt bajba került a gazdasága, tőzsdeindexe pedig egy évtizede nem járt ilyen alacsony szinten.
A fél éve zajló tengeri, légi és szárazföldi blokád történéseit érdemes figyelemmel kísérni, annál is inkább, mert Kataré a világ egyik legnagyobb, több mint 340 milliárd dollárt fialtató állami befektetési alapja, amely olyan tőzsdecégekben is pakettel rendelkezik, mint a Volkswagen vagy a Royal Dutch Shell.
Az árfolyamesésre játszó befektetők a pakisztáni tőzsdehíreket követhették szintén nagy lelkesedéssel, a Karachi 100 index értéke ugyanis idén 16 százalékkal csökkent, amivel az alulteljesítők képzeletbeli dobogójának második helyét foglalta el. Az okok közt az első helyen a politikai bizonytalanság áll, a magyar BUX-hoz hasonlóan 38 ezer pont környékén mozgó indexük idén többször is napon belül zuhant 1000 vagy annál is több pontot.
A harmadik legrosszabbul teljesítő börze idén az ománi volt, noha ezt az országot nem sújtotta semmilyen gazdasági szankció. Az MSM 30 12 százalékos visszaesést szenvedett el az év eddig eltelt szakában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.