BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság óta nem szerepeltek ilyen jól a világ tőzsdéi

A globális pénzügyi válság óta nem mért jó teljesítményt nyújtottak idén a világ tőzsdéi a gyorsuló világgazdasági növekedés közepette.

A Financial Times című londoni gazdasági napilap szombati kimutatása szerint a több mint háromezer közepes és magas tőkeértékű vállalat részvényárfolyamaiból képzett, piaci tőkeérték alapján súlyozott FTSE All-World Index – amelynek összesített nettó tőzsdei kapitalizációja meghaladja a 45 ezer milliárd dollárt – csaknem 22 százalékkal emelkedett az idén. Ez 2009 óta a legnagyobb éves növekedés, és az indexcsoport negyedszázados történetében is a negyedik legjobb éves teljesítmény.

A FTSE All-World Index decemberben 1,8 százalékkal nőtt, és 14 hónapja folyamatos nyereségben van, ami rekord.

Az összetevők közül a Londoni Értéktőzsde (LSE) legnagyobb tőkeértékű cégeinek FTSE-100-as indexe a legjobban teljesítők között volt: dollárárfolyamon számolva az idén 17 százalékkal – egyedül decemberben 5 százalékkal – emelkedett, és rekordszinten, 7687,77 ponton zárta az évet.

A vezető londoni index kiugró teljesítményének fő hajtóerői között volt a nyersanyagárak emelkedése,

amely számos nyersanyag-kereskedő cégnek előnyére vált, emellett a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező piaci bizonytalanságok is enyhültek.

Jó évet tudhatnak maguk mögött a világ tőzsdéi
Forrás: AFP

A széles merítésű amerikai S&P 500-as és a tokiói Nikkei 225-ös index egyaránt 20 százalék körüli növekedéseket produkált az idén, a hongkongi Hang Seng 36 százalékkal erősödött.

2018-at optimistán várják az elemzők

Nagy globális befektetési házak várakozása szerint a befektetői hangulat jövőre is tovább hajthatja felfelé a vezető indexeket. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) piaci stratégiai elemzői szerint

2018 „a befektetői eufória” éve lehet.

A ház a jövő évi tőzsdei folyamatokra adott prognózisában közölte: az S&P 500-as indexre 2863 pontos felső előrejelzési célszintet határozott meg 2018 elejére, a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite pedig a cég várakozása szerint eléri a 8 ezer pontot.

Ha a tőzsdei hegymenet kitart, az S&P 500-as 2018. augusztus 22-én minden idők leghosszabb erősödési időszakának rekordját állíthatja be, ha pedig a részvények a hetedik egymást követő évben is túlteljesítik a kötvénypiacokat, 1928 óta ez lenne az első ilyen hétéves időszak, és az utóbbi 220 évben is csak a harmadik – hangsúlyozzák a Bank of America-Merrill Lynch stratégiai elemzői.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.