BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt Urbán Zoltán

Síelés közben rosszul lett, és valószínűleg szívrohamban elhunyt szombaton az ausztriai Flachauban Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója. A szakember pénzügyi pályafutását az OTP Bankban kezdte, ezt követően 1997–2001 között a HypoVereinsbank Hungária ügyvezető igazgatója, 2001–2002 között a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, 2003–2004 között a Dresdner Bank Hungária ügyvezető igazgatója volt, majd a Landesbank Baden-Württemberg és SüdLeasing hazai képviseletét irányította. A második Orbán-kormány idején visszatért az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjára, majd 2014 januárja után egy évig a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-t irányította. 2015-től vezette az Eximbankot és

a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-t. Megbízatásai mellett a magyar kormány képviseletében hat éve az Európai Beruházási Bank igazgatóságának is tagja volt.

A szakember 2015-től a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja volt, az elmúlt évben a bankok képviselői további hároméves mandátumot adtak neki. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára ennek kapcsán közleményében fejezte ki megrendülését. Mint írta, Urbán Zoltán csaknem három évtizeden át aktív részese volt a magyar gazdaság fejlesztésének, melyet hazai és nemzetközi banki szerepvállalással segített. „Emberi tisztesség, szakmai alázat, baráti segítőkészség kísérte végig életét.” Urbán Zoltánt a Külgazdasági és Külügyminisztérium saját halottjának tekinti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.