BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A koronáé volt a tavalyi esztendő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szünet nélkül erősödik a cseh korona: még a felívelő euróval szemben is 5 százalékot drágult tavaly. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a piac és a cseh jegybank is bízik a devizában.

A cseh fizetőeszköz Európa egyik legjobban teljesítő devizája volt tavaly: több mint 15 százalékot erősödött az amúgy is gyengélkedő dollárral, valamint a menekülődevizának tekintett japán jennel szemben. A felfelé ívelő euró ellenében is több mint

5 százalékot drágult március óta, amikor a cseh jegybank elengedte a 27-es keresztárfolyamon rögzített kurzust.

A korona erősödésének több oka is van: a jó pályán lévő makrogazdaság, az elég magas infláció, valamint az, hogy Csehország a régióban elsőként a monetáris szigorítás útjára lépett. A jó makropályát a magas béremelkedés által fűtött, 5 százalékra gyorsult negyedéves GDP-növekedés, a 2,6 százalékosra emelkedő infláció és rekordalacsony, 3,6 százalékos munkanélküliség jelzi, ami megalapozta a kamatemelést is. „A kedvező pályát árnyalták ugyan politikai kockázatok, de a piac túltette magát ezeken. Ráadásul a monetáris szigorítás azt üzeni a befektetőknek: a cseh jegybank nagyon bízik a gazdaságban” – mondta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a Világgazdaságnak.

A korona decemberben ugyan enyhén gyengült, de a mostani 25,7-es keresztárfolyam közel van a novemberi történelmi rekordhoz. A kérdés az, hol van az a határ, amelyen túl már nem engedi a jegybank tovább erősödni a devizát, mert az ártana az exportnak – mondta az elemző. Kiss Mónika úgy véli: a 23-24-es keresztárfolyam környékén lehet ez a szint, de valószínűleg maga a jegybank sem határozott meg egy konkrét keresztárfolyamot, hanem a havi adatokat vizsgálva dönti el, beavatkozik-e. Kiss Mónika szerint az árfolyampályát az is befolyásolja, hogy jelentős mennyiségű spekulatív tőke halmozódott fel a koronában, és kérdés az is, hogy ez mikor áramlik ki. Az elemző szerint azonban további koronaerősödés várható, miután a piac újabb kamatemelésekre számít.

Érdekesen alakult tavaly a 10 éves államkötvény hozampályája: a januárban még 0,32 százalékon álló hozam a korona erősödésével párhuzamosan 1,73 százalékig emelkedett, majd decemberben csökkent, és 1,42 százalékig ereszkedett a múlt héten. A befektetők vélhetően komolyabb szigorításra számítottak, és túlárazták a kamatemelést – vélte a szakember, majd hozzátette: a csökkenés gyakorlatilag korrekciónak számít a hozamgörbében. A kilátások azonban jók, jövőre két vagy három, egyenként 25 bázispontos kamatemelést valószínűsítenek az elemzők. A további szigorítás valószínűleg visszafogja kicsit az inflációt. Kiss Mónika szerint az importált infláció biztosan csökkenni fog az emeléssel, de ha tovább nő az olaj világpiaci ára, akkor a pénzromlás üteme nem lesz számottevően alacsonyabb. Az elemző szerint a régióból a lengyelek és a románok követhetik a cseheket a szigorítás útján, de még bizonytalan, melyik ország lép elsőként.

A zloty is remekül teljesített

A zloty is jó évet tudhat maga mögött, a politikai bizonytalanságok ugyan megrángatták a kurzust, erős volatilitása volt egész évben, de a piac alapvetően szerette a lengyel devizát. A jegybank 2018-ban szinten tarthatja az alapkamatot, nincs is miért változtatni – magyarázta lapunknak Ötvös Mihály. A CIB Bank devizapiaci elemzője szerint a befektetők szeretik, ha a régiós devizák egymással szembeni mozgására vehetnek fel pozíciókat. A forint sokat erősödött a zlotyval szemben az év elején a lengyel belpolitikai helyzet miatt, erre a kurzusra sok short pozíciót vettek fel a befektetők, míg a negyedik negyedévben már a long pozíciók voltak meghatározók. Ötvös szerint nem várható érdemi változás a trendben, a zloty fundamentumai erősek, a lengyel növekedés stabil. Érdekesség, hogy a deviza nagyon

érzékeny volt a Brexit-tárgyalásokra, így ennek

jövőbeli alakulása is befolyásolhatja a kurzust.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.