BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lezárult a takarék­szövetkezeti integráció

Az év elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, így a korábbi félszáz takarékszövetkezet helyett immár 12 regionális szövetkezeti hitelintézet működik az országban. Az egyesülések révén 2017 végéig nyolc regionális takarék jött létre, idén év elején pedig további négy integráció kezdte meg munkáját.

Centrál néven négy közép-magyarországi takarék egyesült. A hatvani Mátra és a Jászárokszállás és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a füzesabonyi Füzes Takarék Szövetkezeti Hitelintézet olvadt be a Centrálba, amely így négy megyében szolgáltat. 3A Takarék néven öt Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetkezeti hitelintézet egyesült: a Fegyvernek és Vidéke, a PILLÉR, a Szegvár és Vidéke, valamint az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet olvadt be a 3A Takarékszövetkezetbe. Somogy és Zala megye két szövetkezeti hitelintézete egyesült: a Zala Takarék beolvadt az M7 Takarékszövetkezetbe. Pest megyében pedig az Örkényi Takarék olvadt be a Pátria Takarékszövetkezetbe.

A fúziókra alapvetően azért volt szükség, hogy a takarékok versenyképesebbé váljanak, egységes, korszerű, az adott régió bármely fiókjában igénybe vehető szolgáltatásokat tudjanak nyújtani ügyfeleik részére – közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete. A 12 új takarékszövetkezeti régió határvonalait a takarékok maguk alakították ki, figyelembe véve az ügyfelek igényeit, a lakosságszámot, a társadalmi, üzleti és pénzügyi szokásokat, ezenkívül szem előtt tartva a közlekedési infrastruktúra adottságait, valamint a termelési láncok egy régióba szervezését.

Regionális takarékok

szolgáltatási területe

3A Takarék: Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye

B3 Takarék: Budapest, Fejér, Pest, Tolna és Veszprém megye

Békés Takarék: Békés megye

Centrál Takarék: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megye

Dél Takarék: Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megye

Fókusz Takarék: Bács-Kiskun és Pest megye

Hungária Takarék: Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye

Korona Takarék: Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye

M7 Takarék: Somogy és Zala megye

Nyugat Takarék: Győr-Moson-Sopron és Vas megye

Pátria Takarék: Pest megye

Tiszántúli Takarék: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Forrás: SZHISZ | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.