Rekorddöntések hete
A Budapesti Értéktőzsde fő mutatója 1,9 százalékkal 40 786 pontra emelkedett a múlt hét során. Az első két nap történelmi záróértéket hozott, összesen 3,7 százalékkal lőtt ki a BUX, de szerdán és csütörtökön profitot realizálhattak a befektetők, majd pénteken már csak 0,9 százalékkal került feljebb a mutató.
Ugyanezt a pályát írta le az OTP kurzusa is, csak nagyobb lendülettel. Hétfőn és kedden 6,9 százalékkal szárnyalt a bankpapír, majd kétnapi csökkenés után 1,7 százalékot szedett magára pénteken. Heti viszonylatban így is 5 százalékos pluszt zsebelhettek be az OTP részvényesei. A Mol kurzusa 1,3 százalékkal emelkedett öt nap alatt, a Magyar Telekomé pedig úgy zárta 0,3 százalékos plusszal a múlt hetet, hogy pénteken a távközlési papír volt az egyetlen, amelyik mínusszal hagyta el a parkettet. A Richter heti viszonylatban 0,8 százalékot esett.
A 82,4 milliárd forintos heti forgalom több mint duplája az előző hetinek, a növekedésből 31 milliárd forintot tesz ki az OTP, amely az összforgalom 58 százalékát adta öt nap alatt. Nem volt jó hete a kispapíroknak, a BUMIX 1,7 százalékkal ment lejjebb.


