Megerősítette a Duna House célárát a Concorde
A tervezet szerint a program résztvevőit DH törzsrészvényeke szóló vételi jog illeti meg, amely két év után, tehát legkorábban 2020-ban hívható le. A vételi jog gyakorlásával megszerzett részvényeket azonban nem lehet eladni 3960 forintos ár alatt (ez volt a DH papírok hivatalos tőzsdei bevezetési árfolyama). Az idén induló első részvényopciós programban a Duna House vezérigazgató-helyettese mellett üzletág- és területi vezetők vehetnek részt, a megszerezhető törzsrészvények darabszáma 31 200.
A hír pozitív a Concorde elemzője szerint a több mint harmincezres részvénymennyiség megvásárlása a jelenlegi árszinten mintegy 125 millió forintos forgalmat generálna, ennél átlagosan kevesebb Duna House papír cserél gazdát egy kereskedési napon.
A Concorde az egy hete 20 forinttal megemelt 12 hónapra vonatkozó 4605 forintos célárát megerősítette, ajánlásuk vétel.


