Pénz- és tőkepiac

Alulértékelik a Duna House részvényeit

A 2018-as év a menedzsment eredmény-előrejelzése szerint kiugróan jól alakulhat a Duna House-nál, ugyanis két ingatlanfejlesztési projekt is lezárul.

A Duna House (DH) tőzsdei bevezetésekor a szárnyaló magyar ingatlanpiacon kívül még két fő érv szólt a részvények mellett. A lengyel terjeszkedés és az, hogy az ingatlanfejlesztési tevékenységen jelentős profitot realizálhatnak. Bár az IPO óta az árfolyam nem tudott érdemben emelkedni, úgy tűnik, hogy mindkét ígéretet sikerül megvalósítania és készpénzre váltania a társaságnak.

A 2018-as év a menedzsment eredmény-előrejelzése szerint kiugróan jól alakulhat, ugyanis két ingatlanfejlesztési projekt is lezárul, így az értékesítés eredménye elszámolhatóvá válik. A két ingatlanfejlesztésen összesen 1740 milliós profittal kalkulálnak, pedig a nagyobbik projektnek még csak 78 százalékán számolnak el nyereséget.

Az alaptevékenységből 950–1150 millió forint közötti profitra számítanak, így összesen 2690–2890 millió forint között lehet a társaság eredménye. Az alapvető tevékenységből származó haszon tovább nőhet a 2017-ben elért 981 millió forintról. Ennek oka, hogy az ingatlanpiaci trendek még mindig kedvezők Magyarországon és Lengyelországban egyaránt. Itthon a jelzáloghitelek dinamikusan bővülnek, Lengyelországban pedig kezd beérni a hatékonyságnövelést célzó intézkedések gyümölcse.

A DH piaci kapitalizációja 14 milliárd forint körüli. Az értékeltség szempontjából az tekinthető mérvadónak, hogy az alapvető tevékenységből származó érték hányszorosán forog a papír. Ezért a piaci kapitalizációból levontuk a fejlesztésből keletkező profit jelenértékét és a mostani készpénzállományt is, azzal a feltevéssel élve, hogy a hitelek az ingatlanfejlesztéshez kötődnek, és visszafizetik őket a projektek zárásakor. Így az alaptevékenység értékére 10 milliárd forint jött ki, vagyis az idei évi eredményvárakozás közepével (1050 millió forint) 9,5-es P/E érték adódik, ami alacsony értékeltség a szektortársakhoz és a hazai piac többi részvényéhez képest is.

STRATÉGIA Duna House
Kapcsolódó cikkek