Pénz- és tőkepiac

Felpörgött az export a Nyomdánál

Rekordszintű, 26,2 milliárd forint lett az éves árbevétel tavaly az ANY nyomdaipari szolgáltatónál. A részvényesek 79 forint osztalékot zsebelhetnek be.

Elsősorban a kiugróan teljesítő exportnak köszönhetően csúcsévet zárt az ANY Biztonsági Nyomda: a 26,2 milliárd forintos árbevétel mind a menedzsment saját prognózisát (25 milliárd forint), mind a Wood elemzőház várakozását (24,6 milliárd forint) felülmúlta. A növekedés 5 százalékos mind a bevétel, mind az EBITDA szempontjából. Az éves EBITDA 3,06 milliárd forint lett, a nettó nyereség pedig 1,1 milliárd forint.

Az árbevétel arányos EBITDA hányad 12 százalék. A nyereséget – az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően – az utolsó fillérig kifizetik a tulajdonosoknak, akik így 79 forintot kapnak minden egyes után (az előző évben 65 forint jutott a nyereségből).

Jelentősen, 21 százalékkal nőtt tavaly az amely 11 milliárd forinttal járult hozzá a teljes értékesítéshez. A külföldi vevőktől érkező bevétel már 42 százalékát adja az ANY csoport forgalmának. Az exporton belül egyértelműen a nyomtatványgyártás és a többi között az igazolványokat előállító úgynevezett megszemélyesítés üzletág szerepelt kiemelkedően.

Zsámboki Gábor vezérigazgató szerint a társaság mérföldkőhöz érkezett azáltal, hogy árbevételük meghaladta a 100 millió dollárt.

A növekedést egy olyan nemzetközi piacon tudtuk elérni, ahol a legmodernebb informatikai szolgáltatásokat kell kombinálni az innovatív okmánybiztonsági elemekkel ahhoz, hogy versenyképes termékeket kínálhassunk

– tette hozzá az ANY első embere.

A stratégiai szegmens aránya továbbra is magas (93 százalék) a teljes árbevételen belül. Ezen belül a biztonsági termékek értékesítése enyhén csökkenve 6,5 milliárd forintot hozott a vállalatnak, a kártyagyártás üzletág 7,7 milliárdos forgalmat eredményezett (28 százalékos növekedés), a nyomtatvány-termékek előállítása 10,3 milliárd forinttal járult hozzá az éves árbevételhez. A hagyományos nyomdatermékek értékesítése 1,28 milliárd forint árbevételt hozott a cégnek, 13 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A költségek közül továbbra is a személyi kiadások a legmagasabbak, tavaly bérekre 5,9 milliárd forintot fordítottak, 6 százalékkal többet mint 2016-ban.

Az ANY Nyomda elemzését végző Wood december közepén közölt célára 1406 forint, ajánlásuk pedig tartás. A tényadatok közül az árbevétel és az EBITDA magasabb lett a cseh elemzőház várakozásainál, a profit pedig azzal megegyező.

A tegnapi kereskedést a nyomdarészvények szokatlanul alacsony forgalom mellett 1405 forinton fejezték be. Ezt a záróárat a tavalyi nyereség után fizetendő 79 forintos osztalékkal összevetve az aktuális hozamszint 5,6 százalékos. Az igazgatóság közzétette az áprilisi közgyűlés meghívóját is, amelyben – többek közt – saját részvények vásárlásához kérik a tulajdonosok hozzájárulását.

erdmény ANY Biztonsági Nyomda nyereség
Kapcsolódó cikkek