BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszenvedik néhányan a CECE index átsúlyozását

Több hazai kispa-pírt is érzékenyen érint a Bécsi Tőzsde magyar, lengyel és cseh részvényeket tartalmazó CECE indexének március 15-től érvényes új súlyozása. Szerdán este jelentették be, hogy a Konzum bekerül a kosárba, míg az Állami Nyomda, az FHB és a Graphisoft Park búcsúzik az indextagságtól.

Eltér egymástól az érkezők és a távozók száma, ami abból adódik, hogy két feltétel együttes teljesüléséhez van kötve az indextagság, hiszen mind a kapitalizáció, mind a forgalom alapján a BÉT tíz vezető papírja között kell lenniük a kosár magyar részvényeinek – mondta a Világgazdaságnak Nagy András, az Erste részvényelemzője. Az FHB a piaci kapitalizáció alapján esett ki, míg a nyomda és a Graphisoft a piaci forgalom miatt csúszott le – mondta a szakértő.

A 273 millió euró piaci kapita-lizációjú Lyxor ETF követi ezt a benchmarkot, s március 14-én a zárás előtti kereskedésben kell átalakítania portfólióját. Mindez az indexből kikerülő három magyar részvényre nagy eladói nyomást gyakorolhat, hiszen több nap átlagos forgalmának megfelelő mennyiségtől kell megszabadulnia az alapnak. A relatíve nagy forgalma miatt a Konzum esetében a vásárlás szívó hatása korántsem lesz ennyire drámai – véli a szakértő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.