Pénz- és tőkepiac

Kiderült, mennyi osztalékot fizet a Duna House

A Duna House Holding Nyrt. 176 forint osztalékot fizet részvényenként – erről döntöttek a részvényesek a társaság éves rendes közgyűlésén.

A közgyűlés határozata értelmében a társaság 653 017 512 forintot fordít az kifizetésére, amelyből a dolgozói részvényekre jutó összeg 47 millió 791 ezer forint, a törzsrészvényekre jutó összeg pedig 605 226 512 forint.

A közgyűlés jóváhagyta a Duna House Holding Nyrt. nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített 2017-es egyedi éves beszámolóját, amelynek alapján a cég tavaly 4 milliárd 501 millió forint mérlegfőösszeggel, adózás után pedig 786,462 millió forint nyereséggel zárt.

A társaság konszolidált mérlegfőösszege 9,456 milliárd forintra emelkedett a 2016-os üzleti év végi 5,991 milliárd forintról, teljes átfogó jövedelme pedig 943,378 millió forint volt, ami 201,22 millió forinttal maradt el az előző évitől.

Fotó: Szabó Miklós

Doron Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. igazgatóságágnak elnöke a közgyűlést követően elmondta, hogy elégedett a társaság tavalyi teljesítményével. A régióban Magyarország mellett Csehországban és Lengyelországban is folyamatosan bővül az a lengyel piacon az új lakások építésénél tapasztalható nagy mértékű növekedés.

Schilling Dániel ehhez hozzáfűzte, Magyarországon és a régióban részben a reálbérek emelkedése hajtja az ingatlanpiaci áremelkedést.

A közgyűlésen a részvényesek munkavállalói résztulajdonosi program (mrp) alapításáról is döntöttek, és elhangzott, hogy 2018. február 28-án a társaság 31 200 darab, 1 millió 560 ezer forint össznévértékű saját törzsrészvényt vásárolt. A tranzakciót, amely az mrp megvalósítását segíti a közgyűlés szintén jóvá hagyta.

A plénum arra is felhatalmazta a társaságot, hogy a 2018. október 21-től kezdődő 18 hónapos időszakban legfeljebb 150 ezer darab, egyenként 50 forint névértékű törzsrészvényt vásárolhat minimum 500 forint és maximum 6000 forint darabonkénti vételáron. A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában. A papír a csütörtöki kereskedést 4100 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4300 forint, a legalacsonyabb 3440 forint volt.

osztalék Duna House IFRS
Kapcsolódó cikkek