BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyomulnak az amerikaiak a Telekomban

A Brandes Investment Partners (BIP) által birtokolt szavazati jogok aránya elérte az 5 százalékot a Magyar Telekomban – közölte a távközlési társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A befektetési tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó, 1974-ben a kaliforniai San Diegóban alapított BIP még február 12-én érte el az 5 százalékos küszöböt. A társaság részvénybefektetési és fix hozamú szolgáltatásokat kínál intézményi és magánügyfeleknek világszerte. Teljes kezelt vagyona 26 milliárd dollár, ebből 15,3 milliárd részvénybefektetés. Az utóbbi 7,4 százaléka van a távközlési szektorban, a Telekom Italiának például 2 százalékban tulajdonosai. Portfóliójuk 40,9 százalékát európai cégek alkotják, többek között a Tescónak és a Sainsburynek is résztulajdonosai.

A Magyar Telekomban eddig csak a Deutsche Telekomnak volt 5 százaléknál nagyobb részesedése. A BÉT honlapján szereplő március 2-i állapot szerint a német távközlési cég leányvállalatán keresztül 59,21 százalékot birtokol. Mellette – a Thomson Reuters adatbázisa szerint – a The Vanguard Group 1,44, a Robeco Institutional 0,96, a Dimensional Fund Advisors 0,66, a Wellington Management 0,66 százalékban tulajdonos, de a részvények több mint 0,3 százalékában tulajdonosa a cégnek a Norges Bank, a BlackRock, a Grantham Mayo Van Otterloo és a Mellon Capital. A Reuters adatbázisa szerint a Magyar Telekom átlagos célárfolyama 530 forint, ez 17,8 százalékkal van a pénteki szint felett, az ajánlás tartás. Idén hat elemző vizsgálta felül a modelljét, az átlagos célárfolyamuk 514 forint. Közülük hárman lefelé, egyikük pedig felfelé módosította várakozását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.