Pénz- és tőkepiac

Rossz idő jár a kínai eszközalapokra

Sokat csökkent az utóbbi egy hónapban a kínai eszközalapokon elérhető hozam, éves szinten azonban még mindig jól fest a kép.

Március elejéhez képest április közepére már 5,5 százalékkal került lejjebb a vezető kínai tőzsdeindex, a Shanghai Composite. A kínai részvények esése elsősorban a Peking és Washington közötti, a kereskedelmet érintő protekcionista intézkedésekkel magyarázható. Az acél és alumínium amerikai importjára kivetett védővámok és az erre adott reakciók miatt mindennapos a bizonytalanság a kínai és a globális tőkepiacokon.

Ez a magyar magánbefektetők megtakarításaira is hatással lehet, a leértékelődés többek közt a hazai biztosítók ügyfeleinek okozhat veszteségeket.

A befektetési egységekhez kötött – unit-linked – biztosításokon belül ugyanis népszerű befektetésnek számítanak a távol-keleti, azon belül a kínai kitettségű eszközalapok. Az ilyen termékekbe fektető ügyfelek a 2008-as részvénypiaci válság idején már találkozhattak a problémával, igaz, azóta a biztosítók automatikus portfólióátcsoportosítással vagy más eszközzel igyekeznek megvédeni az ügyfelek vagyonát.

A részben vagy teljes egészében kínai részvényekbe fektető, hazai biztosítókon keresztül elérhető eszközalapok rossz hónapot zártak, teljesítményük hasonló képet mutat az indexéhez.

Forrás: AFP

Az Allianz Kína és Távol-Kelet eszközalapjának értéke az elmúlt hónapban 5,5 százalékkal csökkent, bár az éves hozam még így is bőven pozitív, 14 százalékos.

Hasonló utat járt be az Uniqa által kínált Kínai Részvény eszközalap, amely 13,2 százalékos éves megtérülést hozott, de az utóbbi egy hónapban szintén gyengélkedett, és 4,1 százalékkal csökkent a befektetett eszközök értéke. A Generali New Tigers Ázsiai Részvény eszközalapjának árfolyama az elmúlt hónapban 2,3 százalékkal csökkent, az éves teljesítménye pedig 3,2 százalék. A szakemberek szerint mégsem érdemes feltétlenül kiszállni a kínai befektetésekből: ezek az eszközalapok hosszú távra, általában tízéves időtartamra ajánlott megtakarítások.

Az eszközalapok kialakításánál a diverzifikáció nyújt védelmet, mondta kérdésünkre Kovács László, az Union Biztosító befektetési igazgatója.

Úgy látja, a kínai indexek esése ellenére a biztosító ügyfeleinek nincs most konkrét teendőjük, hisz kizárólag kínai részvényekbe fektető alap nem is szerepel az elérhető megtakarítási termékeik között.

Példaként az Union Ázsiai Részvény eszközalapját említette, amely megközelítőleg fele-fele arányban fektet fejlődő és fejlett országokba. Ezek az eszközalapok jellemzően tőzsdén kereskedett befektetési alapokból állnak. A kockázat mérséklésére az Union egy olyan szolgáltatást kínál az ügyfeleknek, amely egy előre rögzített, százalékban meghatározott árfolyam-elmozdulás esetén az adott eszközalapban lévő befektetéseket automatikusan kötvényekbe helyezi át.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

Peking Uniqa Shanghai Composite eszközalapok Allianz
Kapcsolódó cikkek