BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtakarító lett a magyar fogyasztó?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az európai fogyasztók egyre rózsaszínűbben látják jövőjüket – derül ki a legfrissebb Cetelem Körkép adataiból. A francia bankcsoport hagyományos felmérésében tizenhét ország 17 ezer polgárát kérdezték, s ebből kiderült, hogy a 2013-as mélypont 3,7 pontos értéke után országuk állapotát most átlagosan 5,2 pontos értékkel illették a tízes skálán. Magyarország hagyományosan az alulteljesítők közé tartozik ezen a téren – emlékeztetett Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója –, de a mostani felmérés 4,1 pontos értéke szép előrelépés a tavalyi 3,9, illetve a 2013-as 2,6 pontról.

A gazdasági fellendülés köszön vissza abban az adatban – vélekedett Lukácsi Zoltán regionális üzletfejlesztési menedzser –, hogy egyre inkább zárul az eltérés az ország és a saját pénzügyi helyzet megítélése között. A válság éveiben a polgárok pénzügyi szempontból sokkal tudatosabbnak érezték magukat, s jóval magasabb értéket adtak saját anyagi helyzetüknek, mint az államnak, amelyben éltek. Ez most is így van, ám a különbség szelídül: Magyarország esetében a 2013-as 1 pont után ma már csak 0,5 pont a különbség az ország 4,1 és az ügyfelek 4,6 pontos pénzügyi tudatossági értéke között.

Európa továbbra is inkább többet fogyasztana – a megkérdezettek 47 százaléka nyilatkozott így, ugyanakkor a jövőben félretenni akarók aránya 4 százalékkal 45 százalékra nőtt a 2017-es felméréshez képest. A fogyasztási oldalt erősíti rekordértékekkel Csehország (69 százalék), Szlovákia (73 százalék) és Románia (64 százalék). Meglepő módon Magyarországon mindössze a megkérdezettek 28 százaléka jelezte, hogy többet költene. Ehhez képest a hazai polgárok a régióban a legmagasabb arányban, 43 százalékban jelezték, hogy megtakarítanának. Szabó Péter elismerte, hogy ez az adat nem köszön vissza igazán a fogyasztási és a kiskereskedelmi mutatókban. A banknál a személyi kölcsönök szintje tavaly meghaladta a válság előtti csúcsszintet, és a folyósított áruhitelek száma is 25 százalékkal emelkedett a 2013–17 közötti időszakban. Az ellenben meglepte a korábban csak fogyasztási hitelekkel foglalkozó pénzintézetet, hogy az ügyfelek megtakarítási hajlandósága is nő. A Cetelem megnyitott megtakarítási számláinak száma 40 százalékkal gyarapodott tavaly, a rajtuk lévő állomány 10 százalékos bővülése pedig azt jelzi, hogy a tárgyévi kihelyezések negyedét már nem anyabanki, hanem saját forrásból képes finanszírozni a magyarországi leány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.