BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon olcsóvá vált a török részvénypiac

A nagy esés után emelkedés jöhet az isztambuli tőzsdén, s az orosz részvénypiacon is kedvezők a kilátások az egyre visszafogottabb szankciók és a magas kőolajár miatt.

Rájárt a rúd eddig a török és április elején az orosz részvényalapokra is. A jövő azonban mindkét ország részvénypiacán biztató – állítják a portfóliómenedzserek. „Törökországból jó hírek érkeztek. Úgy tűnik, meglépik végre azt a kamatemelést, amelyre már régóta vár a piac” – mondta lapunknak Boér Levente, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Recep Tayyip Erdogan elnök is beadta a derekát, a jegybank vezetése és a pénzügyminisztérium is belátta, hogy lépni kell, ha meg akarják állítani a líra gyengülését. Tegnap már hivatalosan is bejelentették, hogy június 1-jétől átalakul és egyszerűsödik a monetáris politika, ennek és a hétvégi ígéreteknek köszönhetően az isztambuli tőzsde csaknem 3 százalékot emelkedett napközben, s a dollárral szemben az idén már több mint 20 százalékos mínuszban lévő török líra is erősödött.

A Magyarországon kezelt török részvényalapok is 20-30 százalék közötti mínuszban járnak részben az isztambuli parkett harmatgyenge teljesítménye, részben a líra mélyrepülése miatt (kivéve egy török lírában jegyzett sorozatot, amely csupán 6,7 százalékot esett). A szakértők szerint azonban a nagy zuhanás után valószínűleg most érkezett el az idő, amikor a hosszú távon gondolkodó kockázatkedvelőknek újra érdemes lehet beszállniuk a piacba. Bár az elmúlt időszakban 7-10 százalékos ütemben bővülő gazdaság szinte biztosan lassulni fog, ezt a piac már alighanem be is árazta – mondta Boér Levente. A politikai kockázatok viszont nagyok. Jövő hónapban elnökválasztás és parlamenti választás is lesz Törökországban, s egyik sem tűnik sima menetnek. Az OTP épp ezért most az aránylag jó dollártermelő képességű cégeket keresi, amelyek védettebbek a líragyengülés ellen, és a részvényalapjukat is ennek megfelelően súlyozták át.

Az Aegon Alapkezelőnél úgy látják, hogy a választásokig ingadozó maradhat a török piac. Az árazás azonban nem rossz: a feltörekvő piacokon belül, sőt önmagához képest is alacsonynak számít a 6,9 körüli P/E (árfolyam/nyereség) mutató. A fejlődő piacokhoz mérten 42 százalékos az értékeltségi diszkont – mondta Tuli Péter, az Aegon Befektetési Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője. Az Aegon az OTP-hez hasonlóan defenzívebb részvényeket vásárolt mostanában, hogy elkerülje a nagyobb eséseket.

Az orosz részvénypiac lényegében jól teljesített az idén, április elején viszont az ország oligarchái ellen irányuló amerikai szankciók a mélybe lökték az árfolyamokat. Az orosz részvényalapok ezért csak 7-8 százalékos pluszban járnak, s bár tegnap rossz napja volt a moszkvai tőzsdének, összességében véve az elmúlt néhány hétben már emelkedett a piac.

A kilátásokat is jónak látják a szakértők. „Donald Trump amerikai elnök kezd visszatáncolni a szankciókkal kapcsolatban, a Ruszal is megmenekülhet” – magyarázta Boér Levente. A gazdaság stabil, a jegybanki tartalék magas – fűzték hozzá az Aegonnál. A magas kőolajár is jót tesz az orosz piacnak, rubelben nézve történelmi csúcson van a fekete arany ára, ami kedvez az olajcégeknek. A befektetők számára pedig még vonzóbbá teheti a papírokat a magas osztalékhozam. Az OTP alapjába azokat a cégeket vásárolják most, amelyeket várhatóan nem érintik majd a szankciós kockázatok (ilyen például az acélszektor és a belső fogyasztásra épülő cégek részvényei). Az Aegonnál korábban az olajszektort súlyozták felül az alapokban, az ilyen részvények arányát most csökkentették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.