Tizenöt százalékkal csökkenhet a kőolaj ára
Szaúd-Arábia és Oroszország is növelné kőolaj-kitermelését azután, hogy az iráni és a venezuelai termelés csökkent. A WTI és a Brent is három és fél éves csúcson volt múlt hét elején, előbbi ára a hordónkénti 72,24, utóbbi pedig 79,8 dollárról kezdett el csökkenni az elmúlt napokban.
„Az elmúlt hónapokban sokat drágult mindkét kőolajfajta, a befektetők az utóbbi hetekben kezdték el realizálni a profitjukat. A korábban felépült piaci pozicionáltság is alaposan megváltozott. Öt hete még húsz vételi pozíció jutott egy eladásra, azaz hússzor annyian vártak drágulást, mint csökkenést. Ez az arány a múlt hét elejére hét-egyre változott, pedig akkor még nem volt ismert Szaúd-Arábia és Oroszország múlt heti bejelentése” – mondta Gaál Gellért, a Concorde elemzője.

Az OPEC-nek persze jó lenne egy hordónkénti 90 dolláros olajár, de a drága üzemanyag az Egyesült Államokban már erőteljesen gyengítené Donald Trump adócsökkentésének hatásait. Ezért az Egyesült Államokkal jó viszonyban lévő Szaúd-Arábia nem támogatja a további drágulást” – tette hozzá Gaál Gellért, aki szerint a korábban beárazódott geopolitikai prémium tűnik el a kőolaj árából, hiszen csökkenhet az olajpiaci egyensúlytalanság a kínálat emelkedésének következtében.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja