A bátraké az alacsony kamat
T ovábbra is a személyi kölcsönök jelentik a második pillért – a lakáshitelek mellett – a lakossági finanszírozási piacon. Minden, a háztartások kiszolgálásában érdekelt pénzügyi szolgáltató érvényben tart akciókat, amelyeknél az elérhető éves kamat jellemzően 7–9 százalék között mozog – derül ki a bankok honlapjain elérhető tájékoztatókból. A pénzügyi szolgáltatók többsége ugyanakkor a legkedvezőbb kamatok nyújtását szigorú feltételekhez köti. A legfontosabb, hogy az igényelt összegnek el kell érnie a milliós nagyságrendet, és az igazolt nettó jövedelemnek is az átlag körül kell mozognia. (A legtöbb szolgáltató havi nettó 250 ezres limitet határoz meg a legkedvezőbb kondíciók eléréséhez, s ez az összeg is maximum két forrásból származhat.) Bár nem csak az egy számjegyű kamat eléréséhez szükséges, szintén alapfeltétel a 6-12 hónap folyamatos munkaviszony megléte is.
A nagy kölcsönösszegek alacsonyabb kamatokkal való jutalmazása persze két okból sem meglepő. Az egyik, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan kúszott feljebb a felső limit a személyi kölcsönöknél, s ma már az esetek döntő többségében 7 és 10 millió forint között mozog. A másik, hogy az ingatlanfedezet nélküli fogyasztási hiteleknél sokszor azok az adósok igényelnek alacsonyabb összegeket, akiknek szoros a költségvetésük, s akiknél így a kölcsöntörlesztés az átlagosnál magasabb kockázattal jár.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiszámolt, szerződésekben szereplő átlagos kamat szintje viszont jóval magasabban jár a bőven egy számjegyű akciós rátáknál. 2018 áprilisára 14,05 százalékos éves átlagkamatot mutatott ki a jegybank, ez majdnem pontosan egy százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A legfeljebb egy évig fix kamatú személyi hiteleknél viszont jóval alacsonyabb az MNB által kimutatott átlag: áprilisban 11,4 százalékot tett ki.
A személyi kölcsönök népszerűsége mindenesetre töretlen a lakossági ügyfelek körében. A jegybank adatai szerint idén az első négy hónapban 128,5 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket ilyen konstrukciókra a háztartások, ami csaknem 60 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. Figyelemre méltó, hogy az új szerződések 46 százalékát már öt éven túli fix kamatozás mellett kötötték.


