Orbán Viktor: a kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!
A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk! — közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

„A mai kormányülésen áttekintettük az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket, mert néhány nappal ezelőtt újabb magyar honfitársunk esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának” – fogalmazott Orbán Viktor.
Magyarország miniszterelnöke egy kárpátaljai család szívszaggató történetét osztotta meg, amelyben a háborúban odaveszett fiukkal kapcsolatban nyilatkoztak:
Hívogattuk, hívogattuk, nem tudtunk róla semmit, majd utána csengettek 18-án, jött este az értesítés, hogy meghalt.
Orbán Viktor elmondta, hogy „az érintett kárpátaljai családdal felvettük a kapcsolatot, és nekik természetesen minden segítséget megadunk. De ezen túl a kormány mai ülésén úgy döntött, hogy a kényszersorozásban részt vevő személyeket, ukrán személyeket Magyarország területéről haladéktalanul kiutasítjuk.”
Orbán Viktor már lépett hasonlót Robert „Magyar” Brovdi ügyében
Tavaly nyáron még éles vitába bocsátkozott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter annak kapcsán, hogy Magyarország kitiltotta Robert Brovdit, az ukrán hadsereg dróncsapatainak parancsnokát. Brovdi – aki a „Magyar” hívójelet használja és kárpátaljai származású – azután került tiltólistára, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: az oroszországi Barátság olajvezeték elleni ukrán dróntámadások miatt nem léphet be sem Magyarországra, sem a schengeni övezetbe.
A Barátság kőolajvezeték nélkülözhetetlen Magyarország biztonságos energiaellátása szempontjából. A Barátság kőolajvezeték nélkül Magyarországot kőolajjal ellátni nem lehet. Ukrajna ezt pontosan tudja
– fogalmazott korábban Szijjártó Péter az esetről. A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért
a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból s egyben a schengeni övezetből
– közölte a külügyminiszter.
A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy a kormány a jövőben is meg fogja védeni a nemzeti érdekeket, az energiaellátás biztonságát és Magyarország szuverenitását.


