BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnált a BUX árfolyama a reggeli nyitáskor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem változott szerdai záró értékéhez képest a BUX árfolyama, elemzők pontosan erre számítottak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 35 587,46 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a hazai piacon jelentősebb piacmozgató hír nem várható, így a nemzetközi hangulat mozgathatja a BUX-ot. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a forint gyengeségére figyelni, mert a hazai fizetőeszköz mind az euróval, mind a dollárral szemben történelmi mélypontokra került az utóbbi időben.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Hozzátette,

a nemzetközi tőzsdei hangulatot alapvetően az amerikai kereskedelempolitikai kommunikáció és az ezzel összefüggő friss hírek mozgatják majd.

A nemzetközi piac szerdán a negatív nyitás után felfelé indult, a lendület az amerikai kereskedés végére elfogyott. Az ázsiai piac vegyes képet mutatott a nyitáskor, azóta inkább negatív kereskedés látszik – mondta a Concorde elemzője.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elemzésében felidézte, hogy kisebb pozitív korrekció zajlott a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt napokban, de továbbra is meghatározó támaszok közelében van a vezető részvények többsége, egyelőre nem számítanak tartós vételi erőre a piacon.

Szerinte a technikai kép alapján a Mol lehet a kakukktojás, amely folytathatja az emelkedést a következő napokban, egészen a 2750 forintos szintig.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.