Az olaj piacán az árfolyammozgások alapját – talán a legjobb példát adva a közgazdaságtan-tankönyveknek – továbbra is a kereslet és a kínálat alakulásával kapcsolatos várakozások formálódása képezi. Kínálati oldalon a legutóbbi amerikai adatok szerint az Egyesült Államok kőolajkészlete a vártnál nagyobb mértékben csökkent, az import ugyanis visszaesett, a finomítói termelés pedig közel állt a rekordszintekhez, így a benzin- és a lepárlókészletek nőttek. A nyersolajkészletek 5,8 millió hordóval zsugorodtak, szemben az 1,5 millió hordós csökkenésről szóló várakozásokkal. Az amerikai energiaipari vállalatok kilenc kőolajfúró berendezést állítottak le a múlt héten, 860-ra csökkentve a működő kutak számát, ez 2016 májusa óta a legnagyobb csökkenés. A befektetők az északi-tengeri esetleges ellátási zavarokat is figyelik, ahol a munkavállalók jövő hónapban három olaj- és gázplatformos sztrájkot terveznek. Az olajtermelés leáll a sztrájk alatt, ami azt jelenti, hogy napi 45-50 ezer hordó kerül ki a piacról.
Becslések szerint az Iráni Iszlám Köztársaság exportja augusztusban 70 millió hordó alá eshet, 2017 áprilisa óta először. A csökkenés hamarabb következik be, mint várták, hiszen az Egyesült Államok szankciói csak november 4-én lépnek életbe. Trump kérése előtt több ország fejet hajtott, és számos olajimportőr már csökkentette iráni vásárlásait. A visszaesés a napi 2,09 millió hordó közelébe annak ellenére következik be, hogy Irán jókora diszkontot alkalmaz áraiban. A szám az áprilisi napi 3,09 millió hordós adat fényében még figyelemreméltóbb. A japán kereslet folyamatos maradt, de Dél-Korea nem importálja az iráni kondenzátumot augusztusban sem, már második hónapja. Európában viszont erősen nőtt a kereslet az iráni olajra, különösen Olaszországban.
A piacot az is befolyásolja, hogy mivel Venezuela olajtermelése 2016 óta napi egymillió hordó alá esett, az onnan érkező, az olajtermelésbe szánt új befektetésekről szóló hírek a kínálati oldal bővülésével kapcsolatos várakozásokat erősíthetik. Az állami tulajdonú PDVSA a héten bejelentett egy 430 millió dolláros megállapodást, amely a kitermelés napi 630 ezer hordóval történő megemelését szolgálja. A beruházás sorsa azonban megkérdőjelezhető, tekintettel az országban uralkodó állapotokra.
A nem OPEC-országokból származó termeléskiesés 13 havi csúcsra emelkedett (napi 730 ezer hordó), azonban ennek majdnem fele már a visszapótlás fázisában van. Így arra is lehet számítani, hogy a zöldmezős beruházásokkal (Kanada, Brazília, USA) együtt az idei év negyedik negyedére a nem OPEC-országok kitermelése emelkedhet, ami a készleteiket is növelheti.
Mexikó elnöke, Andrés Manuel López Obrador állítólag legalább két évre felfüggeszti az olajaukciókat. Az elnök módosítani kívánja az olaj- és gázszektorra vonatkozó törvényeket, ami drámai módon megváltoztathatja a külföldi olaj- és gázipari társaságok működési környezetét. Ez azt jelzi, hogy az olajpiaci nyitás folytonossága kétséges lehet.
Mexikó kőolajtermelése több mint egy évtizede csökken, és napi 1,9 millió hordóra esett vissza, szemben a 2000-es évek közepén mért napi 3,4 millió hordóval. Az elnök célja, hogy a következő két évben napi 600 ezer hordóval növelje a termelést, ami a számok fényében monumentális feladat lesz.
A kereslet szempontjából negatív lehet az amerikai–kínai kereskedelmi vita hatása. Mindkét ország aktiválta a vámok újabb körét, további 16 milliárd dollár értékben. Kína az amerikai árucikkek második körére szabott ki vámokat az amerikai tarifákra válaszul, először az olajtermékekre és a szénre fókuszálva, de nyitva hagyta a kőolaj és az LNG bevonásának lehetőségét is. Pozitív lehet viszont, hogy a kínai Unipec október második felében, két hónapos halasztást követően folytatja az amerikai kőolaj vásárlását. A nettó határidős vételi nyitott pozíciók mennyisége a legalacsonyabb szintre csökkent június közepétől kezdve. Az akkori érték 700 ezer közelében volt, míg a legutóbbi adat 574 ezer kontraktus. Összehasonlításképpen: az utóbbi öt év csúcsa idén január végén volt 784 ezer darabbal, míg a minimum tavaly december közepén 195 ezer darabbal.
Technikai elemzés szerint a WTI jegyzése a 70 dolláros szint átlépése után ismét a 75,4 közelében lévő legutóbbi csúcshoz emelkedhet. Ha az árfolyam ezt átlépi, és tovább emelkedik, az a 90 dollár eléréséhez is kaput nyithat néhány hónapos távon. Ha a jegyzés nem tudja átlépni a 70 dollárt, akkor úgynevezett kettős csúcs alakulhat ki, ami akár erősebb, 55 dollár közelébe tartó csökkenés előjele lehet.
A mexikói elnök napi
600
ezer hordóval növelné
a kitermelést
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.