A líra árfolyama napról napra újabb mélypontokra kerül, miközben a helyi részvények és kötvények árfolyama is zuhan. Az alapprobléma a tátongó fizetésimérleg-hiány, illetve az évek alatt kialakult, tetemes rövid lejáratú, elsősorban dollárban denominált devizaadósság. A folyamatok katalizátora az Egyesült Államok és Törökország között kialakult politikai feszültség, amelynek része az állami tulajdonú Halkbank iráni pénzmosás miatti megbüntetése, Andrew Brunson amerikai lelkész fogva tartása, illetve a tengerentúlon élő muszlim vallási vezető, Fethullah Gülen helyzete. Van tehát egy politikai és egy gazdasági probléma. Kérdés, hogy a jelenlegi kiváráson túl – amely nem tűnik a legjobb stratégiának – milyen opciói vannak Törökországnak.
A kialakult politikai vihar némi engedékenységgel kezelhető lenne. Fontos, hogy Washingtonnak nem általában az ankarai vezetéssel van baja – ez például Irán esetében nem mondható el –, a Közel-Kelet stabilitásához kell is egy erős Törökország. De Amerikát semmi sem kényszeríti arra, hogy engedjen, ebben a játékban ő az erősebb szereplő.
Ez feltételezne egy drasztikus további kamatemelést, amely a gazdaságot durván lefékezné, egyúttal az importot is mérsékelve. A külső hitelezők általi leíratása is felmerülhet, de ehhez kellenek ebben partner aktorok. Ilyenek voltak a külföldi bankok Magyarországon a válság alatt és után, amelyek folyamatosan pótolták a hazai bankrendszerben a leírások miatti tőkehiányt.
Az akut válságkezelés része lehet még egy mentőcsomag is a Nemzetközi Valutaalaptól, ám ennek csak akkor van értelme és egyúttal realitása, ha a fenti változásokat is meglépik. Egy bizonyos: a külső eladósodásra épülő török növekedési modell már nem tartható fenn, radikális változás kell a gazdaságban, és ez kell a török eszközök árában szükséges fordulathoz is.
