Eltűnik az Auris név
A Toyota bejelentette, hogy az új TNGA padlólemezre épülő, jövő tavasszal érkező új generációs alsó középkategóriás modellcsaládot világszerte egységesen Corolla néven mutatja be. Ez azt jelenti, hogy a lépcsős hátú mellett az ötajtóst és a kombit is ezen a néven forgalmazzák majd. Abból a szempontból érdekes ez a lépés, hogy Nyugat-Európában nem kínálták a lépcsős hátú modellt, így ott pár év kihagyást – vagyis Auris nevet – követően most tér vissza a Corolla a piacra. A nagyközönség az októberi Párizsi Autószalonon találkozhat a vadonatúj ötajtós és kombi változattal. Utóbbit kifejezetten a mi kontinensünk számára fejlesztik, a szedánt még idén, egy későbbi autószalonon leplezik le. Az új kompakt Toyota annyiban újat hoz a szegmensbe és a piacra, hogy ez lesz az első autó, amelyhez kétféle full hibrid hajtás is választható lesz. Az egyikkel az alacsony fogyasztásra vágyókat akarják megszólítani, ez 130 lóerő körüli rendszerteljesítménnyel érkezik, a másikkal pedig a sportos vezetőket célozzák meg. Utóbbi rendszerteljesítménye 180 lóerő körül várható.


