BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglódult a Mol árfolyama

Kevés vezető részvényindex zárt tegnap a pozitív tartományban, a BUX – 0,5 százalékos emelkedésével – szembement a trendekkel. A hazai parkettet a Mol húzta felfelé, az olajpapír 2,5 milliárd forintos forgalomban 1,2 százalékkal drágult. A kurzust vélhetően a céláremelések hajtották, ráadásul sikerrel tört ki a 200 napos mozgóátlag és a 2890-es szint által közrefogott ellenállási zónából. Az OTP 0,9 százalékkal drágult, ami részben az olasz bankrészvények száguldásával is magyarázható. Folytatódott a Richter lejtmenete, újabb 1,2 százalékot esett az árfolyam, miután a kéthetes ralit követően hétfő óta korrigál a jegyzés. A Magyar Telekom alacsony forgalomban 0,4 százalékot veszített értékéből.

A kereskedelmi háború, a fejlődő és feltörekvő piaci tőkekivonás, valamint a kínai lassulással kapcsolatos félelmek a fejlett piacokon is elrontották a hangulatot. A hazai deviza a trendeknek megfelelően gyengült, délután a jegybank jegyzőkönyve visszarántotta a jegyzést, de a kereskedés végére ismét az euróval szembeni 328-as keresztárfolyam fölé került.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.