Mozgalmas napja volt a forintnak
Ismét a devizapiac eseményei vonták magukra a befektetők figyelmét tegnap, némileg elhomályosítva a részvénypiac derekas helytállását. A forint ugyanis délelőtt átmenetileg 328,1-ig gyengült az euróval szemben, majd délután kissé megnyugodva, fokozatosan 327,52-ig erősödött. A háttérben továbbra is a feltörekvő piaci devizaválság mérgező hatása húzódik meg. A BUX index, a délelőtti magaslatokról folyamatosan lefelé araszolva, zárásra 36 968 pontra ereszkedett, ami minimális csökkenés az előző napi záróértékéhez képest. A BÉT forgalma 8 milliárd forintot tett ki. A magyar blue chipek közül a Mol kurzusa 1,54 százalékkal 2906 forintra emelkedett, míg a Telekomé 0,36 százalékos erősödés után 415 forinton zárt. Az OTP és a Richter gyengült, előbbi 0,29, utóbbi 1,92 százalékkal. Nagyra vágyik az Alteo is, az energetikai társaság tegnap a tőzsdezárás után kezdeményezte részvényeinek átsorolását a standardból a prémium kategóriába. A tengerentúlon viszont az adott ünneplésre okot, hogy az Apple után másodikként az Amazon tőzsdei kapitalizációja is átlépte az 1000 milliárd dolláros álomhatárt.


