Az elmúlt hét is a korábbi időszakhoz hasonló képet mutatott a globális tőkepiacokon, az amerikai részvények relatív ereje mellett több feltörekvő ország devizája is abszolút mélypontra esett, az érintett jegybankok pedig intervencióval, kamatemeléssel vagy – mint Törökország – adópolitikai lépésekkel próbálták kordában tartani a gyengülést, egyúttal megfékezni a tőke menekülését.
A folyamat egyik kiváltó oka a kínai jüan gyengülése és az amerikai dollár ezzel párhuzamos erősödése, amely egy lavinaszerű folyamatba csapott át.
Fontos kiemelni, hogy nem a dollár abszolút kamatszintje a lényeg, sokkal inkább a globális dollár mennyiségének csökkenése és az amerikai költségvetési hiány befektetői pénzeket kiszorító hatása. Ez önmagában persze nem lenne probléma, ha nem volna eladósodva amerikai devizában számos fejlődő ország vállalati szektora, illetve egyes esetekben, így például Argentínában a költségvetés. Tetézi a bajt, hogy ezek az országok nagy fizetésimérleg-hiánnyal küzdenek, azaz nemcsak a tőke, hanem a normál kereskedelmi műveletek és jövedelmek egyenlege is negatív.
Az egyes országokkal szembeni amerikai szankciók pedig még tovább növelik a külföldi finanszírozók óvatosságát. (Miután pedig a fejlődő piacokat sokszor „egyben” kereskedik le a befektetők, az egészséges devizaegyenlegű országok – köztük Magyarország – megérzik ezt a folyamatot) Emiatt a recept nagyon fájdalmas: csak az jelentős kiigazításán és a gazdaság lefékezésén keresztül képzelhető el, ami recesszióval jár, és adott esetben nem kis politikai kockázatai is vannak.
Ennek következtében a folyamat nem lesz gyors, ugyanakkor a tőke menekülése a kormányzati döntésektől függetlenül is katalizátorként hat. Amikor pedig már a befektetők is úgy vélik, hogy megvalósulhat a gazdasági fordulat, akkor a devizaárfolyamok is stabilizálódhatnak, és a részvénypiacok – devizában mérve is – erősödhetnek. Természetesen az amerikai monetáris politikai szigor enyhülése is segíthetne, de ebben az esetben ez már az amerikai közeledésének jele lenne.
