BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tudatosabban készülünk a tanévre

Tudatosabban készülnek a szülők az iskolakezdésre, előre félretesznek a tanszerekre, a szalagavatóra, de még a felsőoktatási tanulmányokra is – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. kutatásából.

Jellemzően alacsonyabb összegből sikerült megvásárolni tavalyhoz képest a tanszereket és az iskolai kellékeket – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. ezer fő megkérdezésével készült kutatásából, amelyben általános és középiskolás gyermeket nevelő családokat kérdezett meg a saját ügyfélkörében. A választ adók 17 százaléka 40–50 ezer forintot fordít a beiskolázásra, 19 százalék 30–40 ezer forintot, míg 20 százalék azoknak az aránya, akik 20–30 ezer forint közötti összegből vásárolnak, ennek a rétegnek az aránya a tavalyi évhez képest 6 százalékponttal nőtt. 2017-hez hasonlítva majdnem 20 százalékponttal, 28 százalékra esett vissza azon szülők aránya, akik 50 ezer forint felett költöttek erre a célra. A kutatásban a havi jövedelemhez mérten is vizsgálták az iskolakezdésre költött összeget. A megkérdezettek 48 százalékánál a havi bevétel maximum 30 százalékát teszik ki a költségek. Pozitív trend körvonalazódik azok körében is, akik az egyhavi bevétel több mint felét fordítják beiskolázásra: 2017-ben az ő arányuk még 24, 2016-ban pedig 27 százalék volt, most 22 százalék. Egyértelműen kiderült az is, hogy a családok mind nagyobb arányban készülnek fel előre pénzügyi szempontból az iskolakezdésre. Míg 2016-ban a megkérdezettek 41 százaléka, 2017-ben a fele, idén már 78 százaléka előre félretette a szükséges összeget, egyúttal csökken azok aránya, akik kölcsönt vesznek fel erre a célra. Tavaly minden ötödik megkérdezett (18 százalék), idén a válaszadók csupán

3 százaléka fordul pénzintézethez, hogy fedezhesse iskolai kiadásait.

A beiskolázás mellett a tanév során is időről időre felmerülnek további költségek. Tavaly a megkérdezett szülők 23 százaléka tudott a tanév folyamán több mint ötvenezer forintot különfoglalkozásokra fordítani, az ő arányuk idén 27 százalékra nőtt. A válaszadók 43 százaléka év közben kevesebb mint húszezer forintot költ különórákra vagy táborokra. A ballagásra és a szalagavatóra egyre előrelátóbban készülnek a családok; a megkérdezettek 57 százaléka félretesz a ruhabérlésre és a táncórákra, mindössze 3 százalékuk kér családtagtól segítséget, illetve 4 százalék fordul kölcsönért pénzintézethez.

A középiskolásokat nevelő szülők 58 százaléka tervezi, hogy gyermeke valamilyen felsőfokú intézményben folytatja tanulmányait. Idén a válaszadók 31 százaléka előre félretette az ehhez szükséges összeget, miközben az előző évben a szülők mindössze 14 százaléka tudta ezt megtenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.