A tőzsdével ismerkedtek a technológiai cégek
Gyorsan növekvő, jellemzően technológiai vállalatok, úgynevezett scaleupok ismerhették meg a középvállalatok tőkefinanszírozási lehetőségeit Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendezésében megtartott ScaleUp Summit című nemzetközi konferenciasorozaton nagyvállalatok képviselői és befektetők gyűltek össze, hogy üzleti együttműködéseket alakítsanak ki. „A BÉT középvállalati szolgáltatásai, mint például az Elite képzés, az Xtend-piacra való belépés, illetve a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap bevonásának lehetősége, a technológiai szektor növekedési fázisban lévő cégei számára is megoldást kínálnak” – mondta Máté-Tóth István, a BÉT vezérigazgató-helyettese.


