Vegyenek részt nagyobb mértékben a hazai gazdaság finanszírozásában a nyugdíjpénztárak, és fektessenek nagyobb arányban részvényekbe – ismertette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) álláspontját egy csütörtöki konferencián Windisch László alelnök. Ennek kapcsán utánajártunk, hogyan állnak a hazai intézmények a tőzsdézéssel. Az önkéntes nyugdíjkasszák valóban nem sok részvényt tartanak. Az első fél év végén 79,6 milliárd forintjuk volt ilyen értékpapírokban, ami a vagyonuk nagyjából 5,8 százaléka, és ebben persze benne vannak a külföldi részvények is. A jegybank elvárásai és a kasszák törekvései mindenesetre egy irányba mutatnak. Az MNB adatai szerint ugyanis az elmúlt öt évben elég sokat emelkedett az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a részvények mennyisége, hiszen 2013-ban még 4 százalék alatt volt az arányuk, és a volumen a felét sem érte el a mostaninak.
A többi hazai intézmény is egyre nagyobb mértékben veszi ki a részét a tőzsdei cégek finanszírozásából. Ennek egyik jele, hogy az MNB adatai szerint a Budapesti Értéktőzsdén folyamatosan csökken a külföldi intézmények szerepe, 2010 tavaszán még 77 százalék fölött volt a részesedésük, most 62–63 százalék között mozog. A teljes hazai pénzügyi szektor részesedése a magyarországi részvénypiacból 6,7 százalék körüli, a 2013-as mintegy 4,5 százalékos mélypont óta kisebb-nagyobb kilengésekkel folyamatosan növekszik, a nyugdíjpénztárak államosítása előtt mért 9 százalék körüli érték viszont még messze van.
A befektetési alapokban a legfrissebb, augusztusi adatok szerint 146,4 milliárd forintnyi hazai és 287,8 milliárd forintnyi külföldi részvény volt. A hazai részvények mennyisége folyamatosan nő, gyakorlatilag megháromszorozódott 2014 eleje óta, és lassan megközelíti azt a 2007-es rekordot, amelyet még a magánnyugdíjpénztárak államosítása és a válság előtt állítottak fel az alapok. Akkoriban 160 milliárd forint fölött volt a hazai részvények értéke a befektetési alapokban. A külföldi részvények mennyisége is éveken át nőtt a magyarországi befektetési alapokban, az idén viszont fordult a kocka, és január óta csaknem 40 milliárd forintnyival zsugorodott az állomány.
A magánnyugdíjpénztárak is sok részvényt tartanak. Bár a teljes vagyonuk csupán 246 milliárd forint volt az első fél év végén, ami kevesebb, mint az ötöde az önkéntes nyugdíjkasszákénak, a közvetlen részvénybefektetéseik volumene megközelítette a 38 milliárd forintot, vagyis 15,4 százalékot tett ki. Igaz, a magánkasszáknál a részvényeket magas arányban tartó növekedési alapok dominálnak, szemben az önkéntes kasszákkal, amelyeknél az úgynevezett kiegyensúlyozott alapok a legnagyobbak. A hazai biztosítók a válság után elfordultak a tőzsdétől, és továbbra is ódzkodnak a közvetlen részvénybefektetésektől. 2007 őszén még hazai részvényekben és részesedésekben 176,1 milliárd forint fölött volt a részvényállományuk, ezt 2014-re 50 milliárd alá építették le. Azóta valamelyest nőtt ez az állomány, de az idén fél évkor is csupán 67 milliárd forintot tartottak a biztosítók ilyen eszközökben. A külföldi részvények és részesedések mennyisége is elenyésző ebben a pénzügyi szektorban, június végén 18,5 milliárd forintot tett ki a jegybanki adatok szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.