BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minél erősebb a tőzsde, annál fejlettebb a gazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A fejlett országok erős tőkepiaccal rendelkeznek; minél erősebb egy tőzsde, annál fejlettebb az ország gazdasága – mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki budapesti konferenciáján.

A tőzsde csökkenti a vállalati finanszírozás hosszú távú költségeit, hatékony módja az iparágak közötti tőketranszfernek, támogatja az innovációs folyamatot, emellett stabilabb és ellenállóbb pénzügyi rendszert hoz létre. Hiába hiteleznek jól a bankok, finanszírozzák a vállalatokat, vannak olyan területek, ahol a pénzintézetek nem tudnak megjelenni, ezt az űrt pedig a tőzsde töltheti be – hangsúlyozta Végh Richárd.

A Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója jelezte: az elmúlt időszakban jelentős változások történtek a Budapesti Értéktőzsdén, ennek köszönhetően a BÉT még inkább várja a lakossági befektetőket.

Végh Richárd elmondta: a BÉT nemrég elfogadott, új stratégiája három fő célt jelöl ki:

  • erős helyi ökoszisztéma kiépítését,
  • új szolgáltatások bevezetését,
  • illetve a kis- és középvállalatok segítését a tőzsdére lépésben.
  • Mint mondta, bár a bevétel nagy része a nagyvállalatoktól származik, a BÉT vezetése mégis úgy gondolja, hogy a hosszú távú üzleti érdek a kisebb cégek támogatása, hiszen ezek közül számos vállalkozás jelentős potenciállal rendelkezik.

    Végh Richárd, Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatója
    Fotó: Vémi Zoltán

    Szavai szerint pezsgés van a tőzsde körül: az utóbbi időszakban sok új kibocsátó jelent meg, de sok cég használta tőkebevonásra is a BÉT-et.

    Míg 2015-ben a részvénypiac átlagos napi forgalma 8,5 milliárd forint volt, idén már 11,2 milliárd forintra emelkedett.

    Jelentős változás az is, hogy most már hét – korábban négy – olyan tőzsdei társaság szerepel a börzén, amelynek napi átlagforgalma eléri a 100 millió forintot.

    Kiemelte: a BÉT GDP-arányos kapitalizációja ezzel párhuzamosan 14,7-ről 20,6 százalékra emelkedett, ami annak köszönhető, hogy míg 2013 és 2015 között 31 milliárd forint tőkeemelés volt a tőzsdén, 2016 és 2018 között az érték 130 milliárd forint közelébe emelkedett.

    Egyre több lehetőséget kínálnak

    A BÉT elnök-vezérigazgatója optimistán ítéli meg a következő évek tőzsdei megjelenéseit, egyre több cég számára jelent valódi finanszírozási megoldást a tőzsdei jelenlét. Jelezte: a BÉT elindította az Xtendet, az új kkv-piacot, emellett a londoni tőzsdével együttműködve úgynevezett ELITE programját, a két tőzsde közös pénzügyi oktatási projektjét vállalkozások számára.

    Egymilliárd forintból új mentoring programot is indított a börze, és a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokat (sziteket) is elindították – sorolta az elnök-vezérigazgató.

    Fotó: Móricz-Sabján Simon

    A lakossági befektetők aktívabbak lettek a parketten, de a lakosság nettó pénzügyi vagyonának csupán 1,7 százaléka van tőzsdei részvényekben – mondta. Megjegyezte, hogy ez nagymértékű növekedés ugyan a korábbi évekhez képest, de még bőven van hova fejlődni. Lengyelországban ez az arány 2,8, Svédországban 6,7 százalék, míg Finnországban 12,37 százalék.

    Ugyanakkor a BÉT-en 10 év alatt 43,7 százalékos reálhozamot lehetett elérni, 15 év alatt 86,8, míg 20 év alatt 79,64 százalékot, így a lakosság számára kedvező befektetési eszközök lehetnének a tőzsdei részvények

    – emelte ki Végh Richárd.

    Az OTP csak oda megy, ahol nagyot tud nőni

    Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a bank már 17 millió ügyfelet szolgál ki 9 országban, az OTP féléves profitja mintegy 500 millió euró volt, ami jó alap a további bővüléshez.

    Az OTP mostani értéke 9 milliárd eurót ér el, azaz 10 milliárd dollárt, ami 1995-ös tőzsdére lépéskor még csak 300 millió dollár volt.

    A növekedés nagy részét az elmúlt évben az akvizíciók adták. Kiemelte: csak oda megy a bank, ahol jelentősen tudnak nőni, Bulgáriában például a legnagyobb bank lesz az OTP, és Albániában is jelen lesz a hitelintézet.

    Elmondta: olyan területek felé is nyitnak, ahol eddig nem szerepeltek, ezért is vásárolták meg többek között a szállás.hu portált.

    Az OTP szeretne aktívabban részt venni az állampapírok forgalmazásában, és hozzátette, nem szükséges új állampapír-értékesítő csatornákat kiépítenie az államnak – hangsúlyozta.

    A hitelezésről kifejtette: a problémás és kockázatos hitelek aránya jelentősen csökkent az OTP-csoportban, az elmúlt évekhez képest sokkal jobb a hitelállomány minősége. A hitelportfólió sokkal „válságállóbb” lett, így egy esetleges újabb pénzügyi válság már nem okozna akkora gondot, mint 2008-2009-ben – mondta Wolf László.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.