Folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén
A BUX index lényegében október vége óta lendületesen emelkedik, annak ellenére, hogy a nemzetközi befektetői hangulat – finoman szólva – nem túl kiegyensúlyozott. Az index kitört egy korábbi kereskedési sávjából, és már a 40 ezer pontos, lélektanilag igen fontos szint felé közelít, érdemi negatív korrekciók nélkül. Utoljára idén februárban járt ilyen magas szinten a mutató. Egyelőre nem látok tartós fordulatra utaló jelzéseket a grafikonon, így minden kisebb-nagyobb korrekciót érdemes lehet vételekre kihasználni.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama lendületes emelkedéssel megközelítette a 11 780 forintos, meghatározó ellenállási szintet. Ilyen magasságokban már nem látszik átütő erő vételi oldalon, de fontos technikai támasz csak 11 220, majd 11 000 forintnál található. A jelenlegi technikai kép alapján a
10 800–11 000 forintos zónában adódhat ismét kedvező vételi lehetőség, melyet egy negatív korrekciós hullám során érhet el a jegyzés a következő hetekben.
Jóval izgalmasabb a Mol árfolyamgrafikonja: június óta a zölddel jelölt, szabályosan emelkedő trendcsatornában mozog a jegyzés. Az olajipari részvény megérintette a csatorna felső trendvonalát a csütörtöki kereskedésben 3150 forint közelében, majd negatív korrekció indult. A korábbi hullámok alapján hamarosan többnapos csökkenés jöhet, kedvező vételi lehetőség 2980 forint közelében adódhat, ahol az 50 napos mozgóátlag, illetve a trendcsatorna alsó trendvonala is található. A negatív korrekciós hullámot követően újabb emelkedésre számítok. A Richter árfolyama egy szeptember közepe óta tartó emelkedő trendcsatornában mozog, a csatorna alsó trendvonala 5280 forint közelében húzódik, ahol érdemes lehet a vételi lehetőségeket keresni. A 200 napos mozgóátlag 5343 forintnál található, amelynek áttörése esetén lendületet vehet a papír, ezt követően pedig a kiemelten fontos, 5500 forintos ellenállási szintet érdemes figyelni. E szint szignifikáns átlépésével komolyabb tér nyílna meg felfelé, és viszonylag rövid időn belül elérhető lenne az 5900 forintos szint.
A Magyar Telekom árfolyama a felvásárlási pletykák hatására kilőtt, és meg is tudta tartani az elmúlt hetekben szerzett emelkedését. A jelenlegi árfolyamszinten azonban nem látok jó belépési lehetőséget, erőteljesen túlvett a távközlési papír, így a 420–425 forintos tartomány közelében adódhat a következő vételi alkalom. Az árfolyammozgás továbbra is hektikus lehet.


