BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól vette az akadályt a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Emelkedéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,51 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 39 598,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési és befektetési szolgáltatások igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta:

a nyugat-európai tőzsdék erősen kezdték a napot, a jó hangulat végig megmaradt, a német DAX index várhatóan közel 1,5 százalékos pluszban fog zárni.

A tengerentúlon is erős teljesítényeket lehet látni, 1-1,5 százalékos pluszok között mozognak a vezető amerikai indexek.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

Az igazgató szerint ennek elsősorban az az oka, hogy az olaj árfolyama 60 dollár fölé emelkedett, ami magával húzta az energiaszektor papírjait mind Európában, mind a tengerentúlon. Ezen felül a jó hírek közé sorolhatók a hétvégi Brexit-fejlemények is, a font és a tőzsdeindexek erősödése jelezte, hogy a befektetők optimistábbá váltak a kilátásokkal kapcsolatban.

A pozitív nyugat-európai hangulat csak részben ragadt át a magyar papírokra, a BUX index mintegy 0,5 százalékos pluszt tudott produkálni. A nap nyertese a Mol részvénye volt közel 0,8 százalékos emelkedéssel, ami aligha meglepő az olajárak mozgásának tükrében

– mondta az igazgató.

  • A Mol 24 forinttal, 0,76 százalékkal 3172 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,62 százalékkal 11 450 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 445 forintra emelkedett, forgalma 485,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 30 forinttal, 0,57 százalékkal 5270 forintra gyengültek, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3934,19 ponton zárt hétfőn, ez 85,53 pontos, 2,22 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.