Bár a biztosítási díjakból származó bevétel csökkent, a profitok jól alakultak a CIG Pannóniánál a harmadik negyedévben: a tavalyinál csaknem 90 százalékkal magasabb, 406 millió forintos adózott eredményt ért el a biztosító. Az első kilenc hónap profitja már 1,56 milliárd forint, ennek alapján jó esély van arra, hogy hozzák a Concorde elemzői által prognosztizált 2,05 milliárdos éves nettó nyereséget. A piac kedvezően fogadta a gyorsjelentést, a nyitás után több mint 2 százalékos pluszba került a biztosító részvénye.
A kilenchavi nyereség számviteli szinten egyébként jócskán elmarad a tavalyitól, akkor ugyanis főleg egyszeri hatások következtében 2,28 milliárd forint volt a nettó eredmény. Akkor az akvizíciós hatások csaknem 3,2 milliárd forinttal javították, az akkor még értékesítésre váró eszközök nem egészen félmilliárddal rontották, a kamatozó részvények ráfordításai pedig 473 millió forinttal csökkentették a profitot. Ezeket kiszűrve több mint 1,5 milliárd forinttal magasabb az idei nyereség a tavalyinál.
A csoport teljes átfogó jövedelme 508 millió forint, az egy részvényre eső háromnegyed éves nyereség pedig 19 forint lett. A biztosításidíj-bevétel csökkent, a tavalyi első kilenc hónap díjbevételének 92 százaléka, 17,05 milliárd forint lett. A nem életbiztosítási díjbevételek tavaly óta 5 százalékkal estek vissza, az életbiztosításoknál 10 százalékos volt a csökkenés. Az életbiztosításoknál az egyszeri és eseti díjak 40 százalékkal csökkentek, ennek fő oka a beszámoló szerint az volt, hogy az ilyen szerződések közül az uniós nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján a korábbinál többet kellett befektetési szerződésnek minősíteni, és ezek befizetéseit nem lehetett elszámolni biztosításidíj-bevételként. A nem élet szegmensben pedig folytatódott a portfóliótisztítás és a lakossági cascoállomány kifuttatása, ez is magyarázza a csökkenő díjbevételt.
A díjbevételből az idén több mint 8 milliárd jött egyébként a befektetéshez kötött (unit linked) életbiztosításokból, ezen belül 2,94 milliárd volt a nyugdíjbiztosítás, 1,92 milliárd származott hagyományos életbiztosításokból, amelyeken belül 721 millió forintot a nyugdíjbiztosítás hozott. A nyugdíjbiztosítási szegmens várhatóan az év végén még erősebbé válik az adókedvezmények kihasználása miatt. Az egészségbiztosítások díjbevétele 236 millió forint volt, a nem életbiztosítási ág pedig 6,84 milliárd forintot hozott kilenc hónap alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.