Pénz- és tőkepiac

A politika kockázati tényező marad az idén

A CIB Alapkezelő szerint a részvénypiacokon lehet pozitív reálhozamot elérni, a hazai piacon az OTP és Mol kerülhet a figyelem középpontjába.

Befektetői szempontból az elmúlt évszázadban nem láttunk olyan rossz évet, mint a 2018-as volt. Dollárban mérve a negatív hozamú eszközosztályok aránya 1901 óta nem volt ennyire magas, 90 százalékos. Összehasonlításképp 2017 a legjobb év volt ebből a szempontból, amikor az eszközosztályok csak 1 százaléka zárt mínuszban.

2018 a félelem éve volt. Először az inflációtól, majd a növekedésétől, később annak hiányától, végül pedig a kereskedelmi háborútól és az olasz helyzet hatásaitól féltek a piacokon. Az egy évvel korábbi általános optimizmus után a Fed szigorítási lépései kapcsán sokan attól tartottak, hogy túlságosan hirtelen és túl sokat emelt az amerikai jegybank. Az Egyesült Államok a bővülése közben elérte a potenciális növekedési szintet, így sokan arra fókuszáltak, hogy a lassulás átcsaphat fékezésbe

– mondta Hajdu Egon, a CIB Alapkezelő befektetési igazgatója egy sajtóbeszélgetésen. Szerinte a jelentős politikai sokkok okozta gazdasági bizonytalanság is hozzájárult a növekedési félelmek erősödéséhez.

Fotó: AFP

Az úgynevezett term spread hozamkülönbözeti mutató jelzéseire is figyelni kell. Az Egyesült Államokban a esélyét jelzi, ha a kétéves hozam magasabb, mint a tízéves. Az elmúlt öt évben a különbség 250 bázispontról 20 közelébe csökkent.

Idén már józanabbul gondolkodhat a piac. A korábbinál kisebb ütemű, de folytatódó növekedésre lehet számítani, a recesszió valószínűsége az Egyesült Államokban 15–20 százalék között mozog. Az inflációs nyomás várhatóan csökken, a Fed monetáris politikája is enyhébb lehet, és a kereskedelmi háború is csitulhat. Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmében fennmaradhatnak a jelenlegi 10 százalékos vámok, de ezek további emelésére nem számítok. Kínában ugyan 1990 óta a legalacsonyabb, 6,6 százalékos GDP-növekedést mértek tavaly, de monetáris vagy fiskális stimulussal élénkíthetik a piacot

– tette hozzá Hajdu Egon. Egyben felhívta a figyelmet, hogy a politikai helyzet továbbra is erős kockázati tényező marad. Ezek közé sorolta Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan lépéseit, az olasz fejleményeket, az európai választásokat és a Brexit kockázatait.

Az átlagos, egy részvényre jutó eredményvárakozás viszonylag alacsony, 8,5 százalékon áll. A befektetési igazgató ezek teljesülésére számít, amit pozitívan fogadhat a piac, és emelkedhetnek a részvényárfolyamok.

„Az amerikai részvény-visszavásárlások volumene emelkedik, tavalyról 200 milliárd dollárnyi tranzakció áthúzódik azt idénre. Reálhozamokra az amerikai és a fejlődő országok, így hazánk részvénypiacain lehet számítani. A hazai papírok közül az OTP és a Mol minden régiós elemző kedvencének számít, így a kilátások biztatók” – mondta Hajdu Egon.

 

Mol cib alapkezelő
Kapcsolódó cikkek