BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem hatott a kedvező nemzetközi hangulat a BÉT-re

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 53,88 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 40 944,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője hangsúlyozta, hogy

a BÉT-re a kedvező nemzetközi hangulat nem hatott.

A BUX emelkedésének mértéke elmaradt a nyugati tőzsdék erősödésétől, ráadául csekély forgalommal párosult – tette hozzá. A vezető részvények közül csak a Richter teljesített jól pénteken. Az elemző az erősödést azzal magyarázta, hogy a Richter amerikai eladásai kedvezően alakulnak, ezt pedig a jövő héten nyilvánosságra kerülő forgalmi adatok is megerősíthetik a várakozások szerint.

  • A Mol 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3262 forintra csökkent, 990,8 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára változatlanul 11 650 forintot, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 464 forintra esett, forgalma 238,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,68 százalékkal 5760 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3945,54 ponton zárt pénteken, ez 0,84 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.