BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivárós napon van túl a magyar tőzsde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,55 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 40 784,27 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy szerdán csendes kereskedés folyt, közepesen optimista hangulatban. A nyugat-európai tőzsdék mintegy 0,5 százalékkal erősödtek, és bár az amerikai piacok is pluszban nyitottak, a tengerentúlon nyitás után elromlott a hangulat, és ez a BUX zárására is hatással volt, a napközbeni erősödés után így mínuszban zárt a magyar részvényindex. A szakértő szerint

a tőzsdén kivárós nap volt, a piac várta a híreket az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról, illetve majd az este megjelenő, legutóbbi Fed ülés jegyzőkönyvéről.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt emelte ki, hogy

a magyar tőzsde alulteljesítette az európai piacokat.

Meghatározónak nevezte a Mol csökkenését, amelyet az elemző több hír felröppenésével magyarázott. Az egyik, hogy Norvégiában sikertelen volt a vállalat próbafúrása, ezért nem valószínű, hogy az általuk vásárolt olajmezőkön olajat nyernek majd a közeljövőben. A másik hír az INA-val kapcsolatban jelent meg egy horvát lapban, és a cikket többféleképpen értelmezték. Nem egyértelmű, hogy a horvát állam mit szeretne csinálni a pozíciójával a horvát olajvállalatban, és ezzel kapcsolatban jelentek meg különböző híresztelések – tette hozzá.

Fotó: VG / Kallus György

  • A Mol árfolyama 28 forinttal, 0,86 százalékkal 3212 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára nem változott, 11 700 forintot értek, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 449 forintra erősödött, forgalma 657,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,52 százalékkal 5780 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3910,51 ponton zárt szerdán, ez 41,55 pontos, 1,07 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.