BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötforintos osztalékemelés mellett is marad pénz az 5G-re

A svájci kormánynak 380 millió svájci frank, mintegy 106 milliárd forint bevétele származik az 5G-s frekvenciák hét végi aukciójából. A helyi piacon már jelen lévő Swisscom, Sunrise és Salt kapott a 15 éves használatra meghirdetett frekvenciákból. Új szereplőként az Airspanhez tartozó, londoni székhelyű Dense Air is pályázott – sikertelenül.

Olaszországban még tavaly írták ki az 5G-s frekvenciákat, ott 6,5 milliárd eurónyi, azaz 1914 milliárd forintnyi bevétele származik ebből a költségvetésnek. Németországban március második felében várható döntés az 5G-ről, de nehezíti a folyamatot, hogy a szabályozó hatóság a piacon lévő szolgáltatókat kötelezné arra, hogy hálózatukat a konkurenseik számára is hozzáférhetővé tegyék. Ezzel az óriásberuházásokat megspóroló, hálózat nélküli szolgáltatók járnának jól.

Magyarországon idén várható az 5G-szolgáltatáshoz szükséges 700 megahertzes frekvenciára a pályázat kiírása. A Magyar Telekomnak a szükséges spektrum megszerzése 50 milliárd forint körüli összegbe kerülhet az Erste szerint, a Concorde a nemzetközi példákból kiindulva nagyjából 65 milliárd forintos kiadással számol.

„A svájci eredményből nem lehet messzemenő következtetést levonni a hazai frekvenciák árazására vonatkozóan. Túl azon, hogy eltérő gazdasági fejlettségű és lakosságszámú országokról van szó, az érintett állam költségvetési helyzete is befolyásolja a fizetendő összeg nagyságát. Egy ilyen aukció mindenhol nagyrészt politikai kérdés. Mindenesetre arra számítunk, hogy amíg nem derül ki, pontosan mennyit kell majd fizetnie a Magyar Telekomnak, addig fenntartja a részvényenkénti 25 forintos osztalék mértékét” – mondta érdeklődésünkre Bosnyák Zsolt, az Equilor elemzője.

„Országonként más és más a szabályozás még az Európai Unión belül is, így a hazai híreket érdemes figyelni az árazással kapcsolatban. A hegységekkel szabdalt Svájcban a hálózat jellemzői is mások, s ez a tényező már a kiírásnál is jelentkezhet. Mindenesetre aki ebben a szektorban akar működni a jövőben is, annak muszáj lesz kifizetnie az aukción kialakuló díjat. Az sem mindegy, hogy egy sávra ketten vagy négyen pályáznak” – hangsúlyozta Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője. Szerinte bármilyen szolgáltatás csak egy-két év múlva indulhat itthon az 5G-s frekvenciákon. A világon elsőként egyébként Dél-Koreában kezdik meg az egész országban az 5G-szolgáltatást, mi több, egyszerre három cég indul majd el március 19-én.

„A Magyar Telekom alapvetően két versenytárssal, a Vodafone–UPC párossal és a Digivel számol a piacon. Nincs kizárva, hogy az elmúlt hónapokban az árfolyamot felhajtó befektetőket a Telekom akár osztalékemeléssel jutalmazza. A tavalyi évet összefoglaló, jövő héten megjelenő gyorsjelentésben a 2019-es eredményekre vonatkozóan 5–10 forintos is lehet a részvényenkénti osztalékemelés. Öt forint a valószínűbb, akkor még bőven maradna tartaléka a cégnek a pályázat költségeire” – fűzte hozzá Blahó Levente.

A frekvenciákért Svájcban

106

milliárd forintnyi frankot fizetnek a nyertesek

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.