Sikeres évet zárt 2018-ban a Raiffeisen Bank, a pénzintézet mérlegfőösszege 11 százalékkal 2410 milliárd forintra emelkedett, működési bevétele 6 százalékkal, 88,6 milliárd forinttal bővült, ezzel a piaci részesedését 6-ról 6,2 százalékra növelte.
A társaság a tavalyi 15,8 milliárd forinttól elmaradó, de így is tetemes, 7,8 milliárd forintos céltartalék-visszaírással élhetett. Működési költségei 2 százalékkal, 48,6 milliárd forintra csökkentek. Az egyedi eredmények soron 21,7 milliárd forintos mínuszt mutatnak a pénzügyi adatok, amit a 15. kerületben bérelt technológiai központ szerződésének felmondása utáni, egyszeri költséggel indokoltak a bank vezetői. Az előbbi ok és a visszafogottabb céltartalék-visszaírás következményeként a Raiffeisen adózott eredménye a 2017-es 28,5 milliárd forintról 19 százalékkal, 23 milliárd forintra csökkent. Tőkemegtérülése 14 százalékos volt. A jelzáloghitelek kihelyezése két és félszerese volt a 2017-esnek, a személyi hitelek állománya mintegy 70 százalékkal emelkedett, ebben a szegmensben a bank 5 százalék feletti piaci részesedésre tett szert. „A lakossági portfóliót alaposan megerősítette az Aegon Hitel akvirálása” – mondta az eredmény ismertetésekor Zolnai György vezérigazgató. Az akvizíciónak köszönhetően a teljes hitelállomány 17 százalékkal emelkedett.
A kiemelt lakossági ügyfelek terén a prémium- és a privátbanki területen is 10-10 százalékkal nőtt a kezelt vagyon. A privátbanki ügyfelek összesen 529 milliárd forintnyi pénzt forgatnak a bankban.
A mikrovállalati hitelek állománya 27 százalékkal, a betétállomány 30 százalékkal nőtt. A szegmensnek kínált Széchenyi beruházási hitelek terén a Raiffeisen piaci részesedése 20 százalékos. Nagyvállalati területen nagymértékben erősödött a projekt- és szindikált hitelezés – kiemelkedő tétel volt az év végén a Samsungnak folyósított 65 milliárd forintos hitel. A teljes vállalati hitelállomány 19 százalékkal nőtt, ezzel a bank megtartotta 10 százalék körüli piaci részesedését.
A Raiffeisen hitel-betét mutatója 62-63 százalékos, nem teljesítő hitelállományát 6 százalék alá sikerült szorítania.
Az idén a bankszektor szintjén 9 százalékos lakossági és 12 százalékos vállalati hitelbővülést várnak a Raiffeisennél a vezérigazgató ismertetése szerint. A bank stratégiai terve 9 százalékos tőkemegtérüléssel számol, úgy, hogy az idei, éves adatot még mindig a céltartalék-visszaírások segítik. A digitalizációs és szabályozási elvárásoknak való megfelelés, valamint a teljes költségek felét kitevő bérköltségek emelkedése miatt Zolnai György arra számít, hogy 2019-ben emelkedő költséggel terveznek, ahogyan a bankszektor egészében is. A későbbiekben a bank már normál, azaz ráfordításos céltartalékolás mellett szeretné tartani a 9 százalékos tőkemegtérülést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.