Helyben járt a BUX
A BUX index tegnap százalékosan szinte ki sem mutatható mértékben, 41 956 pontra csökkent, a pesti börze forgalma 14 milliárd forintra rúgott. A blue chipek közül csak az OTP volt jó formában, a bankpapír 5,2 milliárd forintos forgalom mellett 1,1 százalékkal 12 980 forintra drágult.
A másik három meghatározó részvény viszont veszített értékéből, a legnagyobb, 1,6 százalékos esést a Richter szenvedte el, zárásra 5125 forintra gyengült. A Mol-részvények kurzusa 0,1 százalékkal 3364 forintra, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,5 százalékkal 470 forintra süllyedt.
Akárcsak szerdán, tegnap is 15 százalékos limittel zuhant a 4iG, a kedden még 5000 forintos árfolyamon is gazdát cserélő technológiai papír a tegnapi tőzsdenaptól 3620 forinton búcsúzott. Folytatta azonban a hegymenetet a SET Group, árfolyama ezúttal 4,2 százalékkal 700 forintra erősödött.
A főbb európai értéktőzsdék vegyesen zártak. A forint esetében megállt a napok óta tartó emelkedő trend, sőt a dollárhoz képest közel 1 százalékkal gyengült a magyar fizetőeszköz. Este hat körül egy euró 314,8, egy dollár pedig 277,5 forintot ért.


